Papírjuk van a köd hasznosságáról
A terroir – bár ezt a szót nem használta a háziasszony – még a tokaji borrégión belül is példátlan előnyökkel bír: egy napsütötte, meleg katlan az Alföld felé a táj, és míg például Mád és Tolcsva megszenvedi a jégesőket, őket ez rendszerint elkerüli, a talaj pedig a legjobb, kevert löszös és vulkanikus: „ami itt terem, azon már csak ronthatnak a borászok.” A terroir jegyek közé legutóbb már a felhőzetet is besorolta egy külföldi szakértő, ő Burgundiáról értekezett, de nincs ez másként Tokaj-Hegyalján sem, annyira nincs, hogy – a kiküldött tudósító nyelvérzékének kissé bizarr módon - már egy szállodát is elneveztek a ködfaló nemespenészről. A ködnek errefelé már régóta papírja is van a hasznosságáról, 1849 januárjában Klapka serege ennek segedelmével szoríthatta be az osztrákokat a Bodrogba. És akkor az obszidiánig még vissza sem mentünk.
A bodrogkeresztúriak borecetben is hírnevet szereztek már, legutóbb például ők kísérték a Bocuse d'Or magyar csapatát. A régió pezsgőgyártása is egyre magasabba tör, ehhez is minden adottsága megvan, hiszen alapelv, hogy a dűlőszelektált csúcsborok mellett a kiszámíthatóbb, kevésbé ásványos talajú parcellák borai remek pezsgőalapanyagok (és ugye nagyobb a haszonkulcs is). Több helyi pincészet is belevágott, a Nobilis például már 2009-ben ebbe az irányba fordult. Csak saját, helyi borból, palackos erjesztéssel készítik, kis, maximum 2-3 ezres tételben, ami főleg olasz exportra megy – idehaza alig lehet elcsípni belőle. Nem csak ők sikeresek, a Patricius egy habzóbora éppen a napokban hozott haza egy aranyérmet az Egyesült Államokból.
Konferenciák sora elmélkedett csak a legutóbbi időkben a Tokaj-brandről, talán az egyik kitörési lehetőség az, hogy nálunk egyetlen régió borkínálata képes végigkísérni egy teljes menüsort a pezsgőtől a desszertborig, azért ez nem kis truváj, és - ha már tankereket nem tudunk megtölteni - szállóvendég-csalogatónak sem utolsó.
Boldogok a sajtkészítők – különösen, ha borász a telekszomszédjuk.