A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is, mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján.
„Huszonöt évvel ezelőtt az élet minden területén újra kellett kezdeni, különösen a gazdaságban, azon belül is a mezőgazdaság ágazataiban, s hatalmas utat tettünk meg a kapitalizmus újrafelfedezésétől kezdve a privatizáció különféle csavarjain át napjainkig” — fogalmazott a házelnök, a rendezvény fővédnöke a több száz érdeklődő, köztük a borlovagrendek felvonuló tagjai előtt. Kövér László kiemelte, hogy lassan a pezsgőkészítés is maga mögött hagyja negyven esztendő létező szocializmusának pusztításait, újra megleli legjobb hagyományait, és visszahódítja piacait, sőt újakat szerez. „Örülhetünk, hogy ilyen gazdag a hazai borászközösség, és gazdag az az ország, ahol ilyen borászközösségek teremnek és alkotnak” — mondta a parlament elnöke, úgy fogalmazva, hogy aki szőlőt gondoz, hazára lel.