Az állam és az egyház is ünnepel 20-án

2012. augusztus 18. 10:45

A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények hétfőn Budapesten, az augusztus 20-i ünnepen. A tisztavatás, az ünnepi szentmise és a körmenet mellett többek között koncertek, légi és vízi parádé, valamint néptáncelőadás várja az érdeklődőket.

2012. augusztus 18. 10:45

A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények hétfőn Budapesten, az augusztus 20-i ünnepen. A nap folyamán kitüntetéseket adnak át a Parlamentben, este hét órától pedig a Puskás Ferenc Stadionban tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt, a szertartás pedig a Szent Jobb-körmenettel zárul.

A központi ünnepségek a fővárosban reggel fél kilenckor kezdődnek a Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd a több évtizedes hagyomány folytatásként tisztté avatják az újonnan végzett honvédtisztjelölteket. Az eseményen beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter, az eskütétel után pedig Áder János államfő elsőként köszönti ünnepi beszédével őket.

Délelőtt 11 órakor a Parlament kupolatermében a köztársasági elnök átadja az állami kitüntetéseket, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, középkeresztjét a csillaggal és középkeresztjét. A ceremónián részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. Ugyancsak az Országházban adja majd át a Külhoni magyarságért díjakat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt. A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti majd, a szentbeszédet pedig Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja. Az eseményre, amelyen jelen lesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, meghívták mások mellett a közjogi méltóságokat, a kormány és a diplomáciai testület tagjait, továbbá a parlamenti pártok reprezentánsait. A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárul, amely a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utcán haladva tér vissza a bazilika előtti térre. A körmenetben az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulnak.

Este hét órától a Puskás Ferenc Stadionban, a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. A hat éve elhunyt Gyulai István egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt főtitkáráról elnevezett rendezvény – amelynek a mottója az idén: Ünnepelj a győztesekkel! – délután két órakor kezdődik. A belépés díjtalan, de jegyhez kötött. Jegyek a Ticket Express irodáiban kaphatók.

A nemzeti ünnep alkalmából vasárnap és hétfőn mindemellett koncertekkel, légi és vízi parádéval, néptáncelőadásokkal, továbbá különböző családi programokkal várják a látogatókat Budapesten. Vasárnap délben nyílik meg például a Magyar ízek utcája az Erzsébet híd budai hídfője és a Bem tér között, hétfő délelőtt a Duna felett és a folyón vízi és légi parádé lesz látható, a Parlamentben délután egytől este nyolc óráig nyílt napot tartanak, a tűzijátékot pedig szokás szerint este kilenc órától tekinthetik meg az érdeklődők.

A kép forrása a WeLoveBudapest.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harczypoczok
2012. augusztus 22. 17:46
A társadalom meg tőled és a fajtádtól undorodik.
rumtzeiss
2012. augusztus 22. 17:46
"A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárul..." Azt a bűzlő tetemcafatot tényleg körbehordozzák??? Undorodom az Egyháztól. Szégyen, amit képviselnek.
Csigorin
2012. augusztus 22. 17:45
csak nekem nem latszik Harczypocok 11.42es hozzaszolasa? mi van itt, mar a mandit is kezdik cenzurazni? kar lenne!
durrbele
2012. augusztus 20. 10:39
Lassan csak ezek ünnepelnek.A nép meg elvan valahogy.Este elballag a Duna parta,lenyomja a maga sörét és megállapitja szép volt a tüzijáték. Más azért verték a magyarokba a nyugati kereszténységet/István és német csapati/hogy ne legyenek sámánjaik,ne bálványokat imádjanak.Ennek ellenére a papság az ki bálványimádó.Legyen kéz vagy szent fadarab stb.Ezért írtottak ki annyi magyart?Nem a kerszténység volt itt a mérvadó ahogy ezt bepróbálják adni itt a nemzetnek a"történészeink"hanem a HATALOM megtartása!Ehhez a nemzetgyilkoláshoz viszont kellett egy nemes célt is fabrikálni!Nos ez a megmaradásunk meg a kereszténység hamis szövege.Koppány győzelme esetén is megmaradt volna ez a nemzet.Esetleg most más iránybanfejlődtünk volna.Lehet hogy István hatalmi harca töbet ártott e nemzetnek mint használt.Ezt már sosem tudjuk meg.Hösökre szüksége van minden nemzetnek.De István egy véreskezű diktátor volt.Nekünk Istvánok,Nagy Imrék,Károlyik jutnak.Az igazi hőseinket meg elfeledjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!