Asimov menni Pandora

2010. február 12. 16:21

Roland Emmerich az Avatar-ban megismert technológiával vinné filmre a sci-fi irodalom egyik legnagyobb sikerét, Isaac Asimov Alapítvány-trilógiájának első kötetét.

2010. február 12. 16:21
Emmerich a három dimenziós technika mellett azt az úgynevezett performance capture eljárást is alkalmazná, amely digitalizálja a színészeket - hangjukat is beleértve. A német rendező szerint az Avatarban használt technológia tökéletesen alkalmas lenne az Alapítvány forgatására, mivel a könyv esetében úgyis mindent a számítógépen kellene végezni, mert elképzelhetetlen, hogy a művet ilyen technikai segítség nélkül ültessék át a vászonra.
 
Az Avatar forgatásának formája követendő út a filmvilág számára Emmerich szerint, aki egyike volt azon keveseknek, akit James Cameron belátást engedett a kulisszák mögé. A rendező állítólag már a jövő héten kézhez kapja az Alapítvány forgatókönyvét. Az 1951-ben megjelent Alapítvány az első kötete a klasszikus sci-fi trilógiának. Az Alapítvány és Birodalom, illetve a Második Alapítvány című kötetekkel kibővült sorozat a mai napig töretlen népszerűségnek örvend.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
schnee
2010. február 12. 21:15
Emmerich ne nyúljon Asimovhoz. A 2012-nél szarabb filmet keveset láttam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!