Kőkemény üzenetet küldtek Zelenszkijnek: sötétbe borulhat az országa!

Az Európai Unió előnyben részesíti Ukrajna érdekeit a saját tagállamai kárára – mondta Robert Fico szlovák kormányfő vasárnap.

Steve Witkoff különleges megbízott szerint a háború lezárása a vezetők miatt ilyen nehéz.

Steve Witkoff, az amerikai elnök békemissziókért felelős különleges megbízottja elmondta: az ukrajnai háború lezárásáról szóló megállapodás elérése a „vezetők szintjén” ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható. A tárgyalásokért felelős diplomata a Fox News hírtelevízión egy interjúban eredményként említette, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni a két szembenálló fél képviselőit, és megjegyezte, hogy ennek „bizonyos tekintetben” voltak már pozitív hatásai – számolt be a Portfolio.
Steve Witkoff hangsúlyozta: mind az ukrán, mind az orosz félnek birtokában vannak az amerikai javaslatok, és a remények szerint három héten belül ismét tárgyalások következnek, amelyek

„akár egy csúcstalálkozót is eredményezhetnek” Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.
Mint megjegyezte, ez akár háromoldalúvá is válhat, ugyanakkor Witkoff hozzátette: Donald Trump amerikai elnök csak akkor akar egy ilyen találkozón részt venni, ha úgy érzi, képes azon a „legjobb eredményt” elérni.
Ezt is ajánljuk a témában

Az Európai Unió előnyben részesíti Ukrajna érdekeit a saját tagállamai kárára – mondta Robert Fico szlovák kormányfő vasárnap.

Nyitókép forrása: Markus Schreiber / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán elnök úgy véli, az Egyesült Államoknak meg kellene állítania az oroszokat ahelyett, hogy tetszeleg nekik.


Már most áldatlan állapotok uralkodnak Ukrajnában.


2025-ben már csak 168 ezer gyermek született Ukrajnában, míg 1991-ben 630 800.
