„Megszabadultunk a legnagyobb fenyegetéstől, az emberek extázisban vannak” – Venezuelai újságíró a Mandinernek

***

Akik nem venezuelaiakként nézik Nicolás Maduro elrablását, azokban ellentmondásos érzelmek tolulnak fel: egyfelől senki sem siratja Madurót, másfelől viszont nyugtalanító, hogy egy ország gondol egyet, és erővel elrabolja egy másik ország vezetőjét. Mit érez egy venezuelai?

Az emberek boldogok és eksztatikusak. Tudja, venezuelaiként kétlem, hogy zajlanának mindenféle elméleti beszélgetések a külföldi beavatkozás moralitásáról. Sokan féltek tőle vagy nem tetszett nekik ennek a gondolata. Van valamennyi ideológiai ellenérzés azzal kapcsolatban, hogy az USA megtámad egy külföldi országot. De a legtöbben, akik az amerikai beavatkozást ellenezték, a civil áldozatoktól vagy a polgárháborútól féltek.

meg Kínának, hogy törlesszük az adósságunkat, meg Oroszországnak és Iránnak. Régebben, mikor demokrácia voltunk, és az USA-val üzleteltünk, az USA fizetett az olajért. Ők termelték ki azt Venezuelában, és busásan fizettek, miközben ezek az országok lényegében semmit sem fizetnek.

Online olvastam csak meg nem erősített jelentéseket néhányról. Ez mindenképpen egy nagyon kevés, vagy talán semennyi civil áldozattal nem járó művelet volt. Ez az aggodalom mára eltűnt.

Reálisan mekkora társadalmi támogatottsággal bírt Maduro rezsimje 2026 elején?

A komolyan vehető felmérések már körülbelül 2015 óta 20-30 százalék közé lőtték be Maduro támogatottságát. Ez mutatkozott meg a tavalyi választáson is, amit a kormány elcsalt. A kormány azt hirdette ki, hogy Maduro a szavazatok 54 százalékával győzött. De az ellenzék képes volt egy nagyon nagy léptékű műveletre: összegyűjtötték a szavazókörök jegyzőkönyveit, amik a valós számukat mutatták – az ívek 85 százalékát sikerült összegyűjteniük. Ez már elég ahhoz, hogy rámutasson a trendekre,

Vannak néhányan Magyarországon, és sokan Latin-Amerikában, az USA-ban, Spanyolországban abból a nyolcmillióból, akik elhagyták az országot – és természetesen nagy többségben nem szavaznánk Maduróra. Ennyire népszerűtlen tehát.

Ön is elhagyta Venezuelát. Mi volt a három legfontosabb jellemzője a Maduro alatti életnek az országban, ami erre a döntésre késztette?

Nem akartam elhagyni a hazámat, de mikor elhagytam Venezuelát, volt már egy fiam, mostanra pedig egy lányom is. Én még elboldogultam volna az olyan problémákkal, mint hogy nincs áram, hiány van, alacsonyak a bérek. Mindig is szabadúszóként dolgoztam. De azzal például nem tudtam mit kezdeni, hogy nem voltak gyógyszerek, és mikor a fiam megbetegedett, nem lehetett kapni a gyógyszereket, amikre szüksége volt. Az ő életét már nem akartam kockáztatni. És az is tény, hogy bár régóta volt nálunk diktatúra, lassanként vált csak egyre agresszívebbé, mostanában pedig sokkal radikálisabbá.

Börtönbe lehet menni olyasmikért, hogy WhatsAppon elküldesz egy Maduróról szóló mémet. Ez szó szerint megtörtént. Meg azért is, ha kritikusan kommentelsz a kormánnyal kapcsolatban a közösségi médiában. Minden Venezuelából író barátomnak, akik kritikusak voltak a kormánnyal, el kellett menniük vagy abba kellett hagyniuk az írást. Ez is egy nagyon fontos szempont, ami kivándorlásra késztetett. A gyógyszerek és az, hogy egy szabadság nélkül országban éltünk.

A beavatkozástól most jobbra fordult Venezuela sorsa? Mennyire optimista azzal kapcsolatban, hogy ami Maduro után jön, az jobb lesz az ő rezsimjénél?

Megszabadultunk a legnagyobb fenyegetéstől, a kirakós legfontosabb darabjától, Madurótól. Ő volt ennek a hatalmi koalíciónak a feje. Madurótól már megszabadultunk, de a rendszertől még nem. Ott van Vladimir Padrino Lopez védelmi miniszter még mindig, ott van a Cartel de los Soles, a venezuelai kormányt fedésként használó drogkartell vezetője, a belügyminiszter, Diosdado Cabello. Ott van még Dercy Rodriguez alelnök. Trump azt mondta, hogy őt már beiktatták, ezt még nem tudni. Trump mondott néhány nagyon zavaros dolgot a rendszerváltásról: azt mondta, hogy az USA fogja irányítani most Venezuelát, de azt is mondták, hogy együtt fognak működni Maduro alelnökével. 

Egyértelműen látszik, hogy az USA elkötelezett amellett, hogy ne engedje meg egy hasonló rendszer továbbélését más nevekkel az élen. Senki sem örül annak, hogy az USA vezényel le egy rendszerváltást, mert történelmileg ez nem szokott túl jól sikerülni. Néhányszor sikerült már jól, ilyen Panama vagy a Dominikai Köztársaság példája, de a legfrissebb emlékek a rendszerváltással kapcsolatban nem jók. Megvolt az a félelem, hogy Trump egyszerűen csak kiiktatja Madurót, majd távozik, és ott hagy minket, venezuelaiakat, hogy boldoguljunk, ahogy tudunk – így csak továbbmenne a régi rendszer. Úgy tűnik, hogy Trump elkötelezett amellett, hogy ez ne így legyen. Hogy ezt hogy éri el, az még nem tiszta. Meglátjuk.

Nyitókép: JOHAN ORDONEZ / AFP