Nem vagy újságíró. Propagandista vagy – írta volt a Pravda főszerkesztője

A Pravda azt jelenti magyarul: igazság. A nagy szovjet demokrácia és sajtószabadság, az emberi jogok eme kimagasló birodalma médiaflottájának vezérhajója volt a Pravda. 

Ezt olvasták Moszkvától Tbilisziig, Tallintól Kijevig a szövetségbe forrt szabad köztársaságok lakói. Így aztán ha valaki a Pravda című újság főszerkesztőjeként szólal meg, az én beidegződéseim alapján eleve nem tudom komolyan venni.

Történt ugyanis, hogy a mandiner.hu interjút kért az ukrán Európai Pravda főszerkesztőjétől, mivel ők is gyakorta foglalkoztak magyar ügyekkel, például a Voks 2025-ről azt állította ez a bizonyos Szerhij Szidorenko, hogy annak „semmi köze a magyar emberek valós véleményéhez”. 

Talán érdekes is lett volna, ha egy, a magyar kormánnyal nyíltan rokonszenvező médium újságírója elbeszélget egy, az ukrán elnökhöz kötődő orgánum vezetőjével. Ezt a lehetőséget azonban Szidorenko durva udvariatlansággal elutasította:

Az efféle szófordulatokat még a régi Pravda stílusából emelhette át, legfeljebb a „szocialista országok haladó közösségét” kicserélte „európai civilizációra”. „Ezért úgy döntöttem, nyilvánosan válaszolok”, hazudta, ugyanis nem válaszolt, hanem hosszasan gyalázott egy jelentős olvasottságú lapot, amiről nyilvánvalóan csak néhány tematikusan kiválasztott és (félre)fordított szöveg állhat legfeljebb a rendelkezésére,

Nem tudom, ki a kiadója, tulajdonosa ennek a Pravdának (nem hiszem, hogy kizárólag reklámokból – pl. utazási irodák: látogass a festői Ukrajnába vagy kereskedelmi bankok: fektesd pénzed hrivnyába és ukrán állampapírokba – élne), de nyilvánvalóan annak az ízlését, elvárásait követi, mint minden médium; ily módon valamennyi újság, televízió, honlap propagandatermék. Aki a Pravda főszerkesztője, óhatatlanul elkötelezett. És nyilván, aki egy vállaltan nemzeti-konzervatív médiumba ír, az a nemzeti-konzervatív kormány fő törekvéseivel egyetért. 

Tehát, ha én lennék a főnöke Szidorenkónak, lehet, azt tanácsoltam volna neki: „Te, Szerhij”

szóval: „Ide figyelj, Szerhij, itt volna az alkalom, hogy a kétharmados többséggel kormányzó, a mi fontos ügyeinkben vétójoggal bíró Fidesz számára stratégiai jelentőségű médiában elmondjuk a saját álláspontunkat. Ezek a populista Orbánék adnak arra, mit gondolnak a szavazóik, ha időben tájékoztatjuk őket az álláspontunkról, talán nem kap 95 %-nyi nemet a csatlakozásunk.”

Egyébként elvagyunk az interjú nélkül. Nyilván az igazságot (pravda) nem mondhatja el, egy háborúban álló ország esetében némi konspiráció érthető és elfogadható.

Unalmas egyébként ez a propagandistázás, idehaza is, hát még külföldről, egy szovjet utódállam Pravda című újságjának főszerkesztőjétől. Fura, hogy nem tételezik fel, hogy újságíróknak, publicistáknak van értékrendje, világképe, prioritásai? Nekik nincs? És hogy nem azt írják, amit diktálnak nekik. Nekik diktálnak?

A Mandiner történetesen rendszeresen szemlézi a legvadabb ellenzéki személyiségeket is, sokszor nagyobb reklámot csapva nekik, mint a mieinknek.

„(…) tanácsot szeretnék adni minden ukrán újságírónak, politikusnak, kormányzati tisztviselőnek – párthovatartozástól függetlenül: semmilyen kommentárt ne adjanak a Mandinernek vagy Orbán média-birodalmának többi tagjának.” – folytatja Szidorenko,

„(…) kicsinyes diktátor, akinek politikája a magyar nemzet elértéktelenítésén, elszegényítésén és elszigetelésén alapul, távoznia kell” – értékeli Magyarország 56. (és egyben 60.) miniszterelnökét Ukrajna 6. elnökének hű tollforgatója.

Kedves Szerjózsa, mi nagyon nem szeretjük, ha kívülről mondják meg nekünk, kit válasszunk, és milyen politikát folytassunk. Nyilván egy velünk ellenséges, hazánk egy részét megszállva tartó ukrán aligha fogja a mi nemzeti érdekeinket nálunk jobban átlátni és képviselni. Még ha néhány hazai (egyáltalán nem) propagandasajtó lelkesen üdvözli is szidalmaidat. Ha ti el akarjátok húzni a háborút az oroszokkal, minél több áldozattal, lelked rajta.

Vajon az akarja-e népe javát, aki miközben az EU-tól vár segítséget, támogatást, az egyik kulcsfontosságú országot meggyőzés helyett folyamatosan fenyegeti? Elmondok egy mesét: a Nap és a szél fogadnak, melyikük szedi le gyorsabban a vándorról a kabátját. A szél fújja, cibálja, tépi, de az ember annál jobban kapaszkodik bele. Jön a Nap, kisüt, meleget ad, mire az illető ledobja a kabátot. Nem értem, miért nem (bocsánat a szóért) nyalták ki a magyarok fenekét az (akkor még) 45 milliós Ukrajna politikusai az (akkor még) 200 000 magyarnak. Nyertek volna egy EU-szövetségest, barátot; az ilyesmit mi nagyon tudjuk méltányolni. 

(Általában ők küldték-hívták ránk az oroszokat…) Végre kimentek, korrekt kapcsolat épült ki. Erre jönnek az amerikai demokraták, megmérgezik a viszonyt, lenyúlják Ukrajnát, belehajszolják az oroszokat a háborúba, az ukránokat a vérontásba, az ország kiürítésébe, elveszejtésébe – és ebbe akarnak minket belerángatni. Köszönjük, nem kérjük. 

„(…) a történelemkönyvek sötét fejezetként fognak emlékezni rá – pontosan úgy, ahogy megérdemli.”, értékeli vátesz Szidorenko Orbánt. Történelemkönyvekben történetesen jók vagyunk,

A szabadságért mindig tudtunk harcolni. A hitünkért, hazánkért is. Minimum 1130 éve gyakoroljuk. Segítettünk másokat is (balkáni népeket a török ellen, lengyeleket – Pilsudski – az oroszok ellen, az olasz szabadságmozgalmakat, horvátokat a szerbek ellen…). 

A 34 éves Ukrajna egyelőre nem adta jelét, miért is kellene meghalnunk érte vagy akár feláldoznunk a gazdaságunkat?

Nyitókép: Jevropejszka Pravda/YouTube