Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Több mint 12 órája nincsen internet.

Az irániak nagyrészt el vannak vágva a globális kommunikációtól, miután leállt az internet – közölte az internetforgalmat figyelő, londoni székhelyű NetBlocks szervezet csütörtökön.
„A számok azt mutatják, hogy Irán már több mint 12 órája nincs kapcsolatban az internettel, mert a hatóságok országos szintű internetleállítást rendeltek el, arra hivatkozva, hogy Izrael szerintük katonai célok érdekében visszaél a hálózattal” – tudatta a szervezet csütörtök reggel az X-en.

Az intézkedés továbbra is kritikus időszakban akadályozza az emberek információhoz jutását – tette hozzá a NetBlocks.
Szerdán a NetBlocks arról számolt be, hogy valós idejű hálózati adatok szerint Iránban szinte teljes országos internetkimaradás van.
Kapcsolódó vélemény
Az ügy nem regionális, hanem immáron globális jelentőségű.
A hírközlési minisztérium közleményét, amely szerint a korlátozásokat azért vezették be, mert „az agresszor katonai célokra visszaél a kommunikációs hálózatokkal”.
Az izraeli hadsereg csütörtökön arról számolt be, hogy légiereje iráni katonai célpontokat támad.
(MTI)
Nyitókép: Pixabay
***