„Nemrégiben egy New York-i folyóirat újságírója – kétségkívül ellenséges szándékkal – megkért, hogy nyilatkozzak magyarországi tapasztalataimról. Azóta gyakran gondolok ezekre a pillanatokra, valamint arra, milyen helyet tölt be Magyarország a jelenlegi globális politikában. David Pressman interjúját olvasva a The New York Timesban arra jutottam, hogy ez remek alkalom a gondolataim megosztására.
A volt nagykövet többször is hangsúlyozta, hogy nem egy politikai párt igényeit képviseli Magyarországon, hanem apolitikus személyiségként képviselte az Egyesült Államokat. Ez különösen sértő az amerikai érzékenység számára a médiával kapcsolatos kérdésekben, ahol már régóta esedékes lenne az átállás a független média felé.
Az olyan alakok, mint Pressman, nem képviselik az amerikai népet, mégis mesterségesen felerősítették a hangjukat. Ezért az a gondolat, hogy a külföldi média az amerikai nép nevében avatkozzon be, miközben éppen most szabadulunk meg a saját »mindent elborító médiaökoszisztémánk igájától, különösen irritáló.
Egy külső megfigyelő és egykori üzletember szemével nézve az olyan kormányellenes magyar médiumok, mint az Átlátszó és a 444.hu, kifejezetten jövedelmező vállalkozások. Ezek a médiumok jövedelmező üzletet vezetnek, amit az Egyesült Államok külügyminisztériuma és az Európai Unió támogat. (Az amerikaiak többsége nincs tudatában annak, hogy pénzüket ilyen módon használják fel.) A magyar kormányellenes médiumok szakmailag is vonzók, hiszen munkáikat gyakran idézik a nyugati médiában. Csak hasonlítsuk össze az Átlátszó és a 444.hu globális elérhetőségét az osztrák, a szlovák vagy a horvát orgánumokéval! Az újságírás a digitális korszakban híresen kiszámíthatatlan szakma, de a Fidesz-ellenes újságírás különösen jó karrierlehetőségeket kínál sokaknak.
Az olvasó bizonyára tisztába van azzal, hogy Pressman állítása, miszerint a magyar média 85 százaléka kormánypárti, különösen merész hazugság. Az angol nyelvű emberek fokozatosan megtanulták, hogy a »független jelentés« kifejezés valójában NGO-k által megrendelt jelentést takar, amelynek eredménye előre meghatározott, és politikai szándék áll mögötte. (Ugyanez a logika érvényes azokra az állításokra is, amelyek szerint Magyarország valamiféle választási autokrácia lenne.) (...)
Emlékszem egy nemrég megjelent HVG-címlapra, amelyen a miniszterelnököt egy karikatúrán egy őrült DJ-ként ábrázolták. Gyakran mosolyodom el az itteni újságírás ravaszságán, még akkor is, ha az én nézeteimtől eltérő véleményeket képvisel. Ezt soha nem mondanám el az Egyesült Államok, Kanada vagy Nyugat-Európa lekezelő stílusú megfelelőiről. Ez egy másik értékes meglátást is megenged: a magyar médiaviszonyok ideológiai kiegyensúlyozottsága valószínűleg jobb újságírást is eredményez.
Pressman köre természetesen nem érdekelt a kiegyensúlyozott tudósításban vagy a minőségi újságírásban.
Az Egyesült Államokban például csak a nagy könyvesboltok kínálnak az olvasók számára bármiféle jobboldali kiadványt; a kisebb üzletekben, élelmiszerboltokban vagy patikákban kizárólag baloldali nézőpontok jelennek meg. Az úgynevezett elismert lapok, amelyek jelentős befolyással bírnak, szintén egységes nézeteket közvetítenek. Az interjúban Pressman felsorolta a befolyásos nyomtatott, online és televíziós médiumokat: CBS, NBC, ABC, The New York Times, The Washington Post, MSNBC, Fox. Figyelemre méltó, hogy csak az utolsó nevezhető jobboldalinak, míg az első hat egyértelműen a baloldal érdekeit képviseli. Ehhez adódnak az amerikai vállalatok igazgatótanácsai, iskolatanácsai, egyházi szervezetei és még a katonai vezetés is! Mindezt az amerikaiak a keleti és nyugati partvidékeken kívül talán úgy neveznék, hogy egy politikai párt kontrollja.”
A szerző amerikai–lengyel író, a budapesti Danube Institute vendégkutatója