Nincs megállás: Elon Musk bevállalta az infláció eltüntetését, a költségvetést is rendbe teszi

2025. február 12. 05:42

Takarít Donald Trump csapata a demokraták után.

2025. február 12. 05:42

Az amerikai költségvetés hiányának megfelezését ígérte egy év alatt a kormányzati hatékonyságért felelős amerikai kormányszervet vezető Elon Musk kedden.

A milliárdos vállalkozó, aki az elnök meghívására átmeneti időre csatlakozott az adminisztrációhoz, kedden a Fehér Ház elnöki dolgozószobájában, 

Donald Trump jelenlétében részletezte a kormányzati működés racionalizálása érdekében tett eddigi lépéseit és terveit.

Kifejtette, hogy hozzáértéssel és gondossággal nemcsak a 2000 milliárd dolláros költségvetési hiány felezhető meg, de az infláció is eltüntethető 2026-ra.

Eddigi tapasztalatait részletezve azt állította, hogy egyesek a kormányzati bürokráciában „több százezer dolláros” éves fizetésük mellett képesek voltak több tízmillió dollárnyi nettó vagyont felhalmozni, miközben az adott tisztségben dolgoztak.

Visszautasította, hogy „ellenséges kormányzati hatalomátvétel” részese lenne, és úgy fogalmazott, hogy 

az emberek jelentős kormányzati reformra szavaztak, és ezt fogják kapni, „erről szól a demokrácia”. 

Hozzátette, hogy a szövetségi költekezést „józan észre alapuló ellenőrzés” alá akarja venni, és 

a pazarlás megszüntetése nem „drákói szigor”.

Elon Musk az üzleti és kormányzati tevékenységének összeférhetetlenségére vonatkozó újságírói felvetésre azt mondta, hogy az adatok nyíltak, és bárki megnézheti, milyen juttatásban részül a fehér házi pozíciója után.

Musk Donald Trump meghívására volt jelen a Fehér Házban, ahol az elnök kiadáscsökkentéssel összefüggő rendeleteket írt alá. Ezek között szerepelt a szövetségi intézmények létszámának befagyasztásáról és csökkentéséről szóló intézkedés, ami szerint 

minden négy, a szövetségi alkalmazásból távozó ember pótlására egyet lehet felvenni. 

Ez alól bizonyos szakterületek kivételt élveznek, ilyen a bevándorlás, a közbiztonság és a rendvédelem.

Donald Trump a rendeletek aláírásával egyidőben hangsúlyozta, számára elfogadható az, hogy a költségcsökkentési lépések a Kongresszus jóváhagyásával lépjenek hatályba, és hozzátette, megvannak a szavazatok ehhez.

Azt is közölte, hogy minden bírósági döntést tiszteletben tart, ami adminisztrációjának intézkedéseivel kapcsolatban születik, de hozzátette, hogy a kormányzat fellebbez, ha az ítélettel nem ért egyet. Ugyanakkor határozottan bírálta, és 

politikai elfogultságot említett azon szövetségi bírók esetében, akik a közelmúltban felfüggesztették bizonyos intézkedések alkalmazását, 

köztük annak a programnak a végrehajtását, ami a szövetségi alkalmazottak számára lehetőséget kínál a hivatalukból való távozásra nyolchavi teljes fizetésük további folyósítása mellett.

Kedden Washington belvárosában szövetségi alkalmazottak szakszervezete az állások védelmében szervezett tüntetést, amelyen a Kongresszus alsóházának demokrata vezető képviselője, Hakeem Jeffries biztosította támogatásáról törekvéseiket.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Antonio Masiello/Getty Images

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2025. február 12. 08:21
Sokat akar a farka, de nem bírja a szarka....
5m007h 0p3ra70r
2025. február 12. 07:17
>>Dictator 2025. február 12. 06:58 “minden négy, a szövetségi alkalmazásból távozó ember pótlására egyet lehet felvenni.” Lesz munkája a maradék 3-nak? << Az több dologtól is függ: 1. Mihez értenek? 2. Hajlandóak-e ezután végre dolgozni is? 3. Elkezd-e bővülni a gazdaság és teremnek-e új munkahelyek?
5m007h 0p3ra70r
2025. február 12. 07:15
>>Kedden Washington belvárosában szövetségi alkalmazottak szakszervezete az állások védelmében szervezett tüntetést<< Washingtoni kockásingesek.
Dictator
2025. február 12. 06:58
“minden négy, a szövetségi alkalmazásból távozó ember pótlására egyet lehet felvenni.” Lesz munkája a maradék 3-nak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!