Üzentek Trumpnak: Grönland és Panama sem eladó

2025. január 08. 13:53

Két terület kapcsán jelezte a megválasztott amerikai elnök, hogy szívesen bekebelezné őket, ám Kanadával szemben itt már nem csak viccből mondta – mutatjuk a reakciókat!

2025. január 08. 13:53

Mette Frederiksen többedszer elmondta: Grönland nem eladó. A dán miniszterelnök kedden – egy időben azzal, hogy a megválasztott elnök fia, Donald Trump Jr. Grönlandon látogatott – a TV2 dán televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: Múte Egede grönlandi miniszterelnök „nagyon-nagyon világosan kijelentette, hogy a grönlandiak körében nagy a támogatottsága annak, hogy 

Grönland nem eladó és a jövőben sem lesz az”.

A dán kormányfő hozzátette: a dán kormány álláspontja változatlan, „Grönland a grönlandiaké”, és Grönland saját maga választja meg a jövőjét. Frederiksen elmondta azt is, hogy Dánia első számú szövetségese az Egyesült Államok, leginkább a biztonság, védelem területén, és az észak-atlanti térség biztonságát vitathatatlanul Amerika tudja szavatolni.

Donald Trump Jr. utazás személyes jellegű utazást tett az Atlanti-óceánon fekvő hatalmas szigeten,

 és mivel nem hivatalos vizit volt, nem találkozott kormánytisztviselőkkel. 

Hétfőn saját oldalán, a Truth Social felületén Trump azt írta, hogy „úgy hallotta, Grönland népe „MAGA”, és egy videót is csatolt, amelyen egy grönlandi lakos azt kéri az Egyesült Államoktól, hogy vásárolja meg országát.

Nekik és a Szabad Világnak kiszámíthatóságra, biztonságra, erőre és BÉKÉRE van szükségük! 

Ennek az üzletnek meg kell történnie. MAGA. TEGYÜK GRÖNLANDOT ÚJRA NAGGYÁ!

– zárta szavait a beiktatására váró amerikai elnök.

Eközben szintén kedden Trump a Mar-a-Lago birtokán tartott sajtótájékoztatóján újra megismételte, hogy feltett szándéka megvásárolni az Egyesült Államok számára Dániától Grönlandot, illetve Panamától a Panama-csatornát. Mint fogalmazott: amerikai nemzetbiztonsági érdek kapcsolódik ezekhez a tervezett területszerzésekhez. Újságírói kérdésre elmondta: ennek elsősorban gazdasági okai vannak. 

Grönland azért lenne fontos Amerika számára, mert 

az Egyesült Államok és Európa között fekvő hatalmas területről jobban ellenőrizhetők az orosz és kínai hajók mozgásai, 

az 1977-ig amerikai kézen lévő Panama-csatorna pedig azért, mert azt az utóbbi időben Kína befolyása alá került – folytatta Trump.

A panamai kormányzat a dánhoz hasonlóan jelezte: a területén fekvő hajózási csatorna nem eladó.

Trump keddi sajtótájékoztatóján Kanadáról is beszélt. Mint mondta: kétszáz évvel ezelőtt egy mesterséges határt húztak a két állam közé, a két állam fúziójában óriási lehetőségek lennének.

Ezt is ajánljuk a témában

Trumpnak Grönlandra fáj a foga – és meg is szerezheti

Grönland a jelenleg uralkodó geopolitikai káosz és az Egyesült Államok célkeresztjébe került. Nemcsak katonailag kiemelten fontos terület, de a kritikus ásványokból hatalmas készleteket is rejt, amikre az Egyesült Államoknak igen nagy szüksége van. Izgalmas diplomáciai játszma veszi kezdetét, amelyben Trump elnök könnyedén győzhet.

--

Nyitókép: Az AFP montázsa Mette Frederiksenről és Donald Trumpról 2019. augusztus 20-án  /  fotó: Tobias SCHWARZ, Nicholas Kamm / AFP

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
canadian-deplorable
2025. január 09. 00:09 Szerkesztve
"Kanadáról is beszélt. Mint mondta: kétszáz évvel ezelőtt egy mesterséges határt húztak a két állam közé" Esetleg Trump olvashatna néhány töri könyvet. Nem "mesterséges határ" volt, hanem Amerikának ennyire futotta. Az amerikai forradalom után alakultak ki a mai határok a lojalista brit Észak-Amerika és az Egyesült Államok között. 1812-ben Európában kitörtek a napóleoni háborúk, ezért a brit haderőt kivonták Kanadából. USA azonnal megtámadta Kanadát, amit mindössze 7000 brit és 10 000 indián harcos védett. A három évig tartó háborút Kanada nyerte, 1814-ben elfoglalták Washingtont és felégették az elnöki palotát (ma Fehér Házként ismert) és a törvényhozás (Capitol) épületét. Az 1815-ös békekötés változtatás nélkül hagyta a határokat. Kanada a miénk és mi nem leszünk az USA tagállama. Lapozzunk.
Málaga21
2025. január 08. 22:18
Minden eladó.
tetx
2025. január 08. 21:27
Szerintem ez az egész egy nagy parasztvakítás, hogy mindenki erre figyeljen, erről beszéljen. Vagy Trumpról aki vágyik a feltűnésre vagy ne valami másról, amit nem szeretnének ha feltűnne. Remélem igazam van, mert ez így egy jó nagy értelmetlen faszság, ami csak óriási feszültségeket kelt.
tailor
2025. január 08. 21:08
nem is megvenni akarja ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!