„Ki vagytok rúgva!” – kíméletlenül számolja fel Trump a washingtoni mélyállamot
Az elnök megkezdte több mint ezer Biden által kinevezett tisztviselő kirúgását.
A döntések hátterében Mark Milley korábbi kijelentései és cselekedetei állnak.
A Fox News tudósítása szerint, a Pentagon bejelentette, hogy
azonnali hatállyal visszavonja Mark Milley tábornok személyes védelmét és biztonsági engedélyét.
A döntést Pete Hegseth védelmi miniszter fogja hivatalosan bejelenteni, miközben az ügyben vizsgálóbizottságot is létrehoztak. Ez a testület azt hivatott megállapítani, hogy elegendő bizonyíték áll-e rendelkezésre ahhoz, hogy Milley-től megvonjanak egy csillagot nyugállományban, azzal az indokkal, hogy
aláásta a parancsnoki hínevét Donald Trump első elnöki ciklusa alatt.
Ezt is ajánljuk a témában
Az elnök megkezdte több mint ezer Biden által kinevezett tisztviselő kirúgását.
A Pentagon lépései Milley örökségére is kiterjednek: az épületből már eltünteték a portréit. Ezzel a Pentagonból eltűnik minden vizuális emlék Milley tábornokról, aki 2019 és 2023 között a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke volt, Trump és Biden elnöksége alatt egyaránt.
A döntések hátterében Milley korábbi kijelentései és cselekedetei állnak. Egy új könyv, Bob Woodward „War” című munkája szerint Milley Trumpot „fasisztának” nevezte, miközben
aggodalmát fejezte ki az elnök mentális stabilitása és nukleáris fegyverek feletti ellenőrzése miatt.
Woodward azt is feltárta, hogy Milley kétszer is kapcsolatba lépett kínai kollégájával Trump első ciklusának végén, hogy megnyugtassa Kínát: az Egyesült Államok nem tervez támadást. Ez a lépés komoly vitákat váltott ki, és többek szerint aláásta Trump akkori külpolitikáját.
Ezt is ajánljuk a témában
Az új elnök több mint ezer Biden-kormányzati tisztségviselő menesztését tervezi, konkrét neveket is említett.
Trump védelmi minisztériuma szerint az intézkedések egy új „elszámoltathatósági korszak” részét képezik, amelyet az amerikai nép elvár.
Az ügy még inkább előtérbe helyezi a Trump és Milley közötti konfliktusokat, miközben a tábornok korábbi érdemeit – például az ISIS vezetőjének 2019-es likvidálásában játszott szerepét – szintén viták övezik.
Bár Biden elnök hivatalból való távozása előtt kegyelmet adott Milley-nek, a védelmi minisztérium lépései világosan mutatják, hogy a Trump-kormányzat továbbra is szigorúan kívánja kezelni a tábornok örökségének kérdését.
Nyitókép: AFP/Saul Loeb