A legendás énekesnő elvesztette a szerelmét, elvesztette a hangját, és csak a halált várja – Maria kritika

Nyitókép: Maria/ADS Filmek

Az igazán jó zene forrása a szenvedés – hangzik el Pablo Larraín rendező Maria Callasról szóló filmjében. A világ legismertebb szopránjának tragikus életét feldolgozó alkotás olyan, mint egy lázálom: a néző gyakran egyáltalán nem lehet biztos benne, hogy amit lát az valóban megtörténik, vagy csak Maria fejében játszódik le. 

A chilei filmes a 20. század két ikonikus női alakjának az életét már feldolgozta: Jackie Kennedyét, valamint Diana Spencerét. A trilógia harmadik darabja ezúttal Maria Callast hívja életre, akit a modern nézők talán a legkevésbé ismernek a három nő közül. A Maria nagyszerű film, bár valószínűleg legalább annyira megosztja majd a nézőket, ahogy a Jackie is tette (ez jól látható a Rotten Tomatoes és az IMDB nézői osztályzatain.) Larraín ugyanis az ikonikus first lady életrajzával megreformálta az életrajzi film műfaját: szakított a hagyományos lineáris történetvezetéssel, a film jelenetei úgy állnak össze, mint maga az emlékezet: nem időrendben, és kicsit homályosan. 

Míg a Jackie a Kennedy-gyilkosság, majd az azt követő rövid időszakot mutatja be, a Spencer pedig a királyi válás előtti karácsony alatt játszódik, addig a Maria az énekesnő életének utolsó hetére koncentrál. 

Larraín sokkoló nyitóképpel indít: egy gyönyörű nappali padlóján ott fekszik egy fehér lepellel letakart holttest. Az Alkony sugárút híres kezdőjelentét idézi ezzel, hiszen a néző tudatába pontosan beleégeti a helyszínt, így ahogy közeledik az elkerülhetetlen, nyugtalan várakozást érez az ember. Bár Larraín a letakart holttesttel indít, tiszteli annyira a filmje alanyát, hogy nem mutatja meg, ahogy lecsukják a szemét, vagy ahogy lilává változtatja a halál az énekesnő arcát. A tragédia belengi az egész filmet, ami azzal fenyeget, hogy ránehezedik a néző lelkére. 

Maria Callas mindössze ötvenhárom éves volt, mikor meghalt, de testileg és lelkileg teljesen kimerült. A filmbeli Maria tisztába van vele, hogy ha nem kezelteti magát, ha nem változtat az életmódján, akkor a napjai meg vannak számlálva, de ő már elfogadta a sorsát. A különböző betegségek miatt a hangja már nem a régi, és utolsó napjaiban még kétségbeesett próbálkozásokat tesz arra, hogy visszanyerje a régi hangját. A film egyik első remek jelenetében a délután kettőkor ébredő énekesnő hatalmas pongyolájában áriát énekel az éppen omlettet készítő házvezetőnőjének. Mariát a hangja elvesztése mellett a különböző gyógyszerek hatására hallucinációktól és álmoktól szenved. Két alak kísérti őt: halott szerelme, és halott édesanyja. A gyógyszerek hatására gyakran azt képzeli, hogy egy fiatal filmesnek meséli el az életét. Az álomszerű jelentekben a néző kiszúrhat több budapesti helyszínt, hiszen a film egy részét Magyarországon forgatták. 

Callas tragédiájának a része, hogy ötvenéves korára teljesen egyedül maradt. Nagy szerelme Aristotle Onassis hírhedten nem az énekesnőt, hanem Jackie Kennedyt vette feleségül, majd néhány évvel később meg is halt. Az anyja gyerekkorában kihasználta és megalázta Mariát, aki soha nem tudta maga mögött hagyni azt a fiatal lányt, akit az anyja pénzért énekeltetett. Gyereke nem született, így a két legközelibb társa a házvezetőnője és a komornyikja, akik hűen szolgálják őt, és próbálják valahogy megvédeni és életben tartani. Mariának nincsenek barátai, az éttermekben sem rajongást kap, hanem panaszt, amiért nem lép fel, a sajtó pedig titokban belopózik a próbájára, majd kritizálja őt. A sajtóval való kapcsolata fontos epizódot kap a filmben, és érdekes kérdéseket vet fel. 

Érdekes jelenség, hogy Maria Callas operafelvételei a mai napig rendkívül népszerűek, mégis ha valaki a kommenteket olvassa, ott mindig megjelennek azok, akik kijelentik: nekik márpedig nem tetszik Callas hangja. Élete során is állandó kritikával küzdött Callas: hangja, előadása, és a rosszulétek miatti visszalépések miatt támadták. 

A film egyik fő vonala Maria Callas Onassisszal való kapcsolatára fókuszál. Kettejük hírhedt afférja, majd Onassis árulása a hatvanas évek egyik legismertebb botránya volt. Callas vérbeli énekesnő volt, a görög üzletember viszont gyűlölte az operát, s talán épp ez vonzotta Mariát hozzá: itt volt egy ember, akinek nem kellett a hangja. A férfi annyira biztos volt benne, hogy el tudja csábítani a férjétől Mariát, hogy a házaspárt együtt hívta meg híres jachtjára. Kettejük kapcsolata is tragikusan alakult: az üzletembert egy idő után zavarni kezdte a nő függetlensége, és folyamatosan sértegette. Callas csak az újságból értesült arról, hogy Onassis feleségül vette Jackie Kennedyt. Jackie egyszer sem jelenik meg a vásznon, ellentétben John. F. Kennedyvel, akit ugyanúgy Caspar Phillipson alakít, mint a Jackie-ben. 

A film felvillantja Maria Callas színpadbeli énjét, és leghíresebb áriái is felcsendülnek. Angelina Jolie természetesen csak tátog, hiszen míg egy akcentust meg lehet tanulni, soha senki nem fog tudni úgy énekelni, mint Callas. Jolie az elmúlt években sokkal inkább egy popkulturális ikon volt, mint színésznő. Ebben a filmben azonban megmutatja, hogy mennyire nagyszerű színész ő valójában. Nem hasonlít Maria Callasra, mégis meg tudja őt idézni a vásznon, nem kell ehhez sem protézis, sem műfogak. 

A szépség átok, és átok a rendkívüli tehetség is. Maria Callas bejárta a világ színpadait, de inkább a kényszer hajtotta őt, mint az ambíció, folyamatosan menekült saját rémei elől, a nyomor és a megvetés elől. A film bemutatja, hogy bár rendkívül ismert volt, amint elvesztette a hangját, a világ könnyedén leejtette őt: kinek kell egy énekesnő, aki már nem tud színpadra lépni? Gyűlöletes emlékek kötötték az énekléshez, de közben az volt mindene. A filmben a nővére felszólítja őt, hogy ne énekeljen többet, hanem próbáljon meg csak élni, de erre Maria nem képes: inkább meghal, de nem élhet a hangja nélkül. 

A Maria című filmet az ADS forgalmazásában január 2-án mutatják be a magyar mozikban.