Öntsünk tiszta vizet a pohárba: ezt nyerik és ezt vesztik Kamala Harris jelölésével a demokraták

2024. július 22. 18:55

Senki nem Harrist szerette volna elnökjelöltnek, de lehet, hogy a jelenlegi káoszban ő a demokraták legjobb opciója. Vagy mégsem? Mutatjuk!

2024. július 22. 18:55
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

Nyitókép: Kamala Harris egy Pride felvonuláson 2016-ban. Josh Edelson / AFP

Ismert: Joe Biden egy az X-en közzétett levélben jelentette be: felfüggeszti újraválasztási kampányát. Az amerikai elnök egy további posztban közölte, hogy Kamala Harris jelölését támogatja.

Ez ugyan jelentősen növelte az alelnök esélyeit, azonban nem jelenti azt, hogy biztosan Harris lesz a demokrata elnökjelölt, hiszen ez nem Biden döntése, hanem a demokrata delegáltaké. (Az elnökjelöltállító gyűlésre augusztusban kerül sor.)

Azonban a delegáltakat befolyásolhatja, hogy kik támogatják Harrist. A demokrata elitből már Kamala Harris mellé állt Bill és Hillary Clinton, azonban Barack Obama volt elnök, valamint a párt két legfontosabb vezetője Nancy Pelosi képviselő, és Chuck Schumer szenátor egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy kit támogatnának. 

A legtöbb elemző szerint jelenleg Kamala Harris tűnik a legbiztonságosabb választásnak,

hiszen, ha további személyek lépnek be a versenybe az káoszt okozhat az elnökjelöltállító gyűlésen. Harris egyértelművé tette: elkötelezte magát az indulás mellett, és a Hill beszámolója szerint a legnagyobb demokrata pénzemberek is őt támogatják. De mennyire előnyös a demokratáknak az alelnök jelölése? 

Ezt is ajánljuk a témában

Előny: a legdemokratikusabb opció

Joe Biden visszalépése nagy megkönnyebbülést jelent a demokraták számára, hiszen az előválasztás győzteseként nehéz lett volna lecserélni. Harris jelölése mellett szól, hogy alelnökjelöltként őt is megszavazták a demokrata előválasztók.

Mivel a demokraták egyik fő üzenete a 2024-es választáson az, hogy majd ők „megmentik a demokráciát”, így meglehetősen rosszul venné ki magát, ha a választók helyett egy szűk elit döntené el, hogy ki legyen a jelölt. 

Hátrány: népszerűtlenség 

Kamala Harris egyik legnagyobb gyengesége, hogy történelmi mélységekben van a népszerűsége: jelenleg a támogatottsága 38,6%-on áll a Five Thirty Eight szerint. Sokatmondó, hogy a YouGov adatai szerint Trump elnökségének a negyedik évében Mike Pence támogatottsága 40% felett volt, annak ellenére, hogy a szavazókat megosztotta keménygalléros konzervativizmusa. Tehát még Pence is népszerűbb volt, mint Harris. 

Az alelnöki pozíció egy alapvetően ceremoniális szerep, amelynél sokkal inkább számít a személyiség, mint a teljesítmény. 

Harris Trumppal szemben országos szinten nagyjából ugyanúgy áll, mint Biden, de a billegő államokban Trump megelőzné Harrist, és több helyen még nagyobb arányban verné őt, mint Bident. 

Előny: folytonosság

A rendkívül bizonytalan és zavaros világpolitikai helyzetben nem biztos, hogy értékelnék az amerikai szavazók, ha – kevesebb, mint négy hónappal a választás előtt – egy új jelölt lépne színre. Harris már három és fél éve része az uralkodó adminisztrációnak, amely komoly tapasztalatot jelent, még akkor is, ha szerepe erősen korlátozott. A nemzetközi vezetők ismerik, és a kabinetje valószínűleg hasonlóan épülne fel, mint Bidené. 

Az elnökjelölt visszalépése után az volt a demokrata narratíva, hogy „Biden csodálatos elnök, és fantasztikus örökséget hagy maga után.” Harris érvelhet azzal, hogy ehhez az állítólagos remek teljesítményhez ő is hozzájárult. 

A folytonossághoz tartozik, hogy

a Biden-Harris páros összekampányolt pénzei komolyabb jogi nehézségek nélkül maradhatnak Harrisnél. Ha más jelöltet állít a párt, a pénz átcsoportosítása törvényi akadályokba ütközhetne. 

Ezt is ajánljuk a témában

Team USA at the White House
Joe Biden és Kamala Harris 2022-ben amerikai sportolókat fogadnak. Fotó: Yasin Ozturk / Anadolu Agency / Anadolu via AFP)

Hátrány: Joe Biden terhei

Bár a demokraták lelkendeznek Biden teljesítményével kapcsolatban, az amerikaiak jelentős része nem ért egyet ezzel.

Szinte minden felmérés azt mutatja, hogy mind gazdasági téren, mind a bevándorlás tekintetében elégedetlenek a szavazók Biden intézkedéseivel kapcsolatban. A 2024-es kampány egyik legfontosabb témája a határ és a bevándorlás, amely a Biden adminisztráció egyik leggyengébb pontja. Az sem segíti Kamala Harris kampányát, hogy elvileg ő volt a felelős a határért. Ráadásul Harris nem mondhatja azt sem, hogy nem tudott arról, hogy Joe Biden rossz állapotban van, hiszen a közvetlen köréhez tartozik. 

A Trump kampány már ki is adta az első Kamala Harrist támadó reklámját: 

Előny: identitáspolitika

A demokraták történelminek fogják nyilvánítani az indiai anyától és a jamaicai apától származó Harris jelölését. A kampány várhatóan arra is rá fog erősíteni, hogy Harris nő, és az lesz a narratíva, hogy Hillary Clinton 2016-os vereségéért egy nő állhat bosszút Trumpon. Az abortusz ügyét is erősíti Harris. 

A demokrata politikusnő sokkal hitelesebb szószólója az abortusznak, mint Joe Biden. 

Fel lehet készülni arra, hogy az amerikai média újra el fog kezdeni beszélni az üvegplafon áttöréséről. Fontos szempont lehet az is, hogy Harris népszerűbb a spanyol-ajkúak és az afro-amerikaiak körében, mint Biden. 

Hátrány: identitáspolitika

Míg a demokraták körében plusz pontot jelenthet az, hogy Kamala Harris nő, azonban elveszíthet egy nagyon fontos réteget: a munkás férfiakat.

Joe Biden egyik nagy előnye volt, hogy mindig úgy kampányolt, hogy ő „Joe Scrantonból”, aki megérti az egyszerű embereket. Harris potenciálisan elvesztheti ezt a réteget. A legfontosabb billegő államok, mint Pennsylvania vagy Michigan „elfeledett szavazói”  közül sokan megszavazták Bident, de ahogy nem voksoltak Hillary Clintonra, úgy valószínűleg nem fognak Kamala Harrisre sem. 

Előny: fiatalság 

Az idős kor mindig is Joe Biden egyik legnagyobb gyengesége volt, így az 1964-es születésű Kamala fiatal jelöltnek számít. Fel lehet rá készülni, hogy ha valóban ő lesz a jelölt, akkor a Harris kampány célba fogja venni Trump korát. 

Az az abszurd helyzet alakulhat ki, hogy azok a politikusok és médiaszereplők, akik egészen a vitáig megvédték Biden korát és egészségügyi állapotát, most Trump korát és egészségügyi állapotát fogják támadni. 

Hátrány: személyiség 

Kamala Harris legnagyobb gyengesége a karizma teljes hiánya. Joe Biden a maga furcsaságaival egy felépíthető karakter volt, a „Joe nagybácsi” imázs nagyban hozzájárult Trump legyőzéséhez. Harris azonban leginkább kínos szóvirágairól ismert, valamint nevetéséről, amely miatt Donald Trump a „röhögő Kamala” gúnynevet adta neki. Néhány napja egy beszédében így fogalmazott Trump: „Néztétek már, hogy nevet? Egy őrült. Tudjátok, sok mindent meg lehet állapítani valakinek a nevetéséből.” 

Harris a szóvirágok mellett gyakran ad értelmetlen vagy zavaros válaszokat a riporterek kérdéseire. Egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, mikor az ukrán-orosz konfliktust úgy magyarázta el egy rádióműsorban, mint egy olyan diák, aki ugyan nem készült, de megpróbál valahogy kettesre felelni. „Ukrajna egy ország Európában, egy Oroszország nevű ország mellett található. Oroszország egy nagyobb és erősebb ország. Oroszország úgy döntött inváziót indít egy Ukrajnának nevezett kisebb ország ellen. Tehát, ez összességében nem helyes” – fejtette ki a demokrata politikus. 

2021-ben Harris stábjának tagjai kiszivárogtatták a Politicónak, hogy Harris körül állandóan cserélődnek az emberek, mert elviselhetetlen munkakörnyezetet teremt, és nem hallgat a tanácsokra. Ez valószínűleg támadási alapot fog adni a republikánusoknak és az esetleges kihívóknak is. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kamala legkedveltebb szóvirága: 

 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
petronius50
2024. július 23. 05:57
"„Biden csodálatos elnök, és fantasztikus örökséget hagy maga után.” " Igen jó lehet a cucc, amit szív...
Batman007
2024. július 23. 00:35
Ha Washgton tábornok tudomást szerez a Black liverol a wokrol Obamaról ill. Kamara Hról inkább ő tette volna le a fegyvert Yorktownnál.
atti64
2024. július 22. 22:54
A BUZIZÁSZLOVAL!!!!!!!!!!!!!!!
FreeEurope
2024. július 22. 21:51
sexykitty = Kamala Harris
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!