Egyre drámaibb a helyzet: Németországban veszélyben vannak a zsidók alapvető jogai

2024. június 25. 20:44

„A zsidó élet ma Németországban jobban ki van téve a fenyegetésnek, mint bármikor a Német Szövetségi Köztársaság fennállása óta” – mondta Felix Klein.

2024. június 25. 20:44

Nyitókép: NIKOLAS KOKOVLIS / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Az előző évhez képest 83 százalékkal nőtt Németországban tavaly az antiszemita incidensek száma – közölte kedden a RIAS, az antiszemita incidenseket vizsgáló, berlini székhelyű szövetségi egyesület.

A minden korábbinál több, 4782 dokumentált antiszemita cselekmény nagy többségét, 2787-et október 7., az Izrael elleni palesztin terrortámadás és az év vége között követték el.

Az extrém erőszak, így a gyújtogatási kísérletek egész évben feljegyzett hét esetéből öt október 7. után történt.

Az egyesület ügyvezető igazgatója, Benjamin Steinitz kijelentette, hogy Németországban veszélyben vannak a zsidók alapvető jogai. „A zsidókat ellenségesen kezelik, fenyegetik és támadják őket az élet minden területén. Október 7. óta kevésbé lehetséges vállaltan zsidó életet élni Németországban” – mondta.

Steinitz szerint meg kell állítani azt a folyamatot, amelyben elfogadottá válik az antiszemitizmus. A német kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős biztosa, Felix Klein katasztrofálisnak nevezte a számokat.

A zsidó élet ma Németországban jobban ki van téve a fenyegetésnek, mint bármikor a Német Szövetségi Köztársaság fennállása óta”

mondta. A politikus össztársadalmi feladatnak nevezte az antiszemitizmus megfékezését és a zsidó emberek biztonságának hathatós garantálását.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2024. június 26. 07:41
A németek alapvető jogai már régen nincsenek meg. A német zsidóké sem.
Patika
2024. június 26. 06:54
Nem kell beszarni zsidó. Most kamatozik a népellenes prazita szegregációtok.
Józsi6
2024. június 26. 05:36
Gyuribácsi és Merkel a zsidómentes Németországért mindent elkövetett. Lesz még onnan exodus.
pandalala
2024. június 26. 02:24
az lehetetlen ... há', Mo. a leginkább antiszemita ország, nem?? :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!