Robert Fico az intenzív osztályról üzent – egyetlen kérése van

2024. május 17. 14:07

Pellegrini a Ficóval való találkozójának részleteiről nyilatkozott egy interjúban.

2024. május 17. 14:07
null

Nyitókép: Vladimir Simicek / AFP

A szlovák miniszterelnök egészségi állapota még mindig rendkívül súlyos, de a műtét előtt eszméleténél volt, így röviden tudtunk beszélni – nyilatkozta szűkszavúan Peter Pelligrini a szlovákiai Pravdának.

A még csütörtök este, a közvetlenül a kórházi látogatás után készített interjúból kiderült, hogy a miniszterelnök a műtét előtt eszméleténél volt és minden részletre emlékezett. Pellegrini elmondása szerint. 

Robert Ficónak egyetlen kérése volt az orvosi beavatkozás előtt: nyugodjon meg mindenki, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet.

Pellegrini elmondta, hogy nagyon nehéz volt látni azt, hogy egy olyan ember, akit húsz éven keresztül figyeltél a miniszterelnöki és politikai funkcióinak fáradhatatlan gyakorlásában, most az intenzív osztályon fekszik. Természetesen a bátorítás mellett ő maga is felhívott bennünket, hogy próbáljuk megnyugtatni a társadalmat, hogy az elkövetkező órákban és napokban ne történhessen több ilyen eset. Erre kért engem, és ezzel teljes mértékben egyetértek.

Ezt is ajánljuk a témában

Az interjúból továbbá kiderült, hogy az államfői beiktatást nem halasztják el (Peter Pellegrinit 2024. június 15-én iktatják be – a szerk.), ahogy a hivatalátadás is az alkotmányos szabályok szerint zajlik. Végül elmondta, hogy amint az orvosok engedik, újra meg fogja látogatni a miniszterelnököt.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 224 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2024. május 17. 20:12 Szerkesztve
orrban 2024. május 17. 17:13 ..."A választás előtti héten jelent meg, hogy az orosz titkosszolgálat hekkerei szabadon járnak ki-be a külügy gépein."...NA ÉS? Kiderült, hogy nincs ott SEMMI LÁTNIVALÓ, amit ne tudnának a szintén ki-be járó CIA, MI5, a szlovák stb, a Moszad, a francia és a német szolgálatok, akik főnökei azután kurva dühösek, hogy SEMMIT nem tudnak Magyarország nyakába akasztani, maradt tehát a "szövetségeseinknek" a Soros-EP -hazai telepített CIA libnáci nemzetáruló Makizaj-Kabul Rózsa-Csekkata vonal, a kínaiaknak, a ruszkiknak és MINDENKI másnak meg, hogy egy faszt kell beszarni, nyugodtan boltolhatnak Magyarországgal. Ezért szeretnek bennünket a zsidók és ezért hirdetett STATUS QUÓT magyargyilkolászás ügyben Fico is. Ha nem ez lenne, akkor a Felvidéken sem 420, hanem csak 380-360 ezer magyar élne ma már.
csapláros
2024. május 17. 19:55
orrbancsapláros 2024. május 17. 16:20 ..."Miért habzik a szád gyerekgyilkos ruszki csótány?:D" Mondj olyan embert, akinek a sörtől nem habos a szája, húgyagyú akinek ugyancsak ott kinn kéne durrogtatnia az uki lövészárokban, ahelyett, hogy hülyeségeket kérdezel a kiszuperált repedt sarkú seggbe baszott fürdős kurva hímringyók gyáva kórusából akiknek a szellemi szintje a gyerekgyilkos ruszki csótányozásnál már meg is áll...:)))
csapláros
2024. május 17. 18:32 Szerkesztve
alexandrosz-2csapláros 2024. május 17. 16:25 ..."Ne nácizz zsidó! Nem otthon vagy"... A FASZOMAT zsidózod, a körülmetéltek által seggbe baszott hímringyó! BÜDÖS az igazság, te falra baszott és arról lecsorgó takonynáci. Takarodhatsz az uki lövészárokba magad is, hogy védd a zsidó Soros birodalmat, húgyagyú seggfej !!! Tanuld meg, hogy vagyunk itt egy páran a Kárpát-medencében, akik ősei már 30 ezer évvel ezelőtt itt rovásírták a kőtáblákat, miközben ti még a fákon mászkáltatok mint lökött Neander-völgyiek...
Oldalkosár
2024. május 17. 18:16
orrban 2024. május 17. 14:21 "Azóta már az is kiderült, hogy orbán hazudott és valójában egy illibernyák széljobbos, zsidózó ciganyozó náci lőtte le az illibernyák Fickót..." Mucus, a szélsőjobbosok is Ukrajna mellett állnak? Mert a merénylő erről tett tanúbizonyságot, felvétel van róla. A cigányozást meg hagyjuk, mert tehetetlen dühében a te szélsőbalos hülyefajtád szokott itt bőszen cigányozni, köztük te magad is. Ennyire primitív vagy? Cigányozva vádolsz mást cigányozással? Legalja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!