Szlovákia és Magyarország megértette, hogy itt és most helyzet van

(Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner)

Jó nagy ramazurit okozott a múltkori ukrán lépés, ami azzal fenyegetett, hogy leállhat a Barátság vezeték. Újra megmutatkozott: sérülékenyek vagyunk, és megoldást mástól nem, csak magunktól remélhetünk. Az Európai Bizottság szóvivője már-már Csubakka-védelmi magasságokba emelkedve érvelt, hogy azért volt jó döntés, hogy az unió nem avatkozott közbe a több tíz millió embert érintő ügyben, mert ha meg tudta oldani a Mol, akkor hát nem is volt probléma. Kösz a semmit! De a sok rossz mellett azért felcsillant a remény is:

Vállt vállnak vetve, nagyot küzdve megoldottuk a kérdést, és közös erőfeszítésünknek hála, újra a régi mederben folyik a kőolaj. Túllépve a Barátság-ügyön lett a nagyobb tanulság: van még élet a közép-európai együttműködésben a rock and rollon túl.  

Lehetne ez konklúzió a gyengélkedő visegrádi négyeknek is, hogy van értelme az észak–déli tengelynek – de persze a maga módján. Nem véletlen ugyanis, hogy a V4-et is elsősorban a gazdasági kapcsolatok hívták életre, és minden ennél többet akaró kísérlet zátonyra futott.

A német gazdaság vergődése nehéz helyzetbe hozta a kelet–nyugati értékláncokba ezer szálon bekapcsolódó régiós országok mindegyikét. A közép-európai államok külkereskedelmi mérlege döntően az EU (főleg Németország) felé billen. És bár 2004 óta látványosan nőtt a régión belüli kereskedelem, még mindig csak a forgalmunk 20-25 százaléka zajlik le közöttünk. Németország mindenkori fittsége mozgat minket is, amin azért érdemes változtatni.

Az észak–déli földgázfolyosó kiépítése adja magát, és szép emlékeink is vannak arról, amikor Magyarország megépítette a határkeresztezőket. Jó fejlemény a lengyel–szlovák csővezetékrendszerek összekötése, még akkor is, ha ez most még a tengeri lng elérését biztosítja Szlovákiának, de már felsejlik a lengyel piac összekapcsolása a magyar gáztárolókkal. Az elektromosáram-hálózat határokon átnyúló fejlesztésével is lehetne fokozni a hatékonyságot. Az eltérő természeti adottságú országok energia­tárolási lehetőségeit is érdemes szinkronizálni, hisz a szél- és a vízenergia természetes fedezete tud lenni a naperőműveknek. És akkor még nem beszéltünk a kiberbiztonság, a hadiipar vagy a terrorizmus elleni küzdelem területén meglévő evidens együttműködésekről.

ami akár a régió szén-dioxid-kibocsátása csökkenésének is fontos eszköze lehet. Ugyanígy csak előny származhat abból, ha összeboronáljuk a hazai akkumulátorgyártást a szlovák, a cseh és a román autóiparral. Vég nélkül lehetne sorolni az ötleteket az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság területéről is. 

Persze ehhez sok mindennek meg kell változnia. Lehet, hogy a V4-nek a jelenlegi formájában vége, és a háború is – mint a sötét szobában felkapcsolt villany a repedéseket – megmutatta a különbségeket.

Másodszor, nem kell azonnal mondani egy nagyot. Ne azt keressük, ahol ellentét van, mert ott úgysem lehet egyik napról a másikra megoldást találni. Elég, ha kicsiben működnek a dolgok, lásd a Barátság vezeték ügyét. Koncentráljunk azokra, ahol már most is ugyanúgy gondolkodunk, mint például az agrárdömpingárak elleni védelem, az uniós források lehívása vagy a migráció.

Harmadszor, jó lenne fairen játszani, hogy akkor se verjük át a másikat, ha éppen megtehetnénk. Új Visegrád kell, horvátokkal, szerbekkel, románokkal, ahol el kell fogadni, hogy mások vagyunk, más érdekekkel, de még így is sokkal több érv van az együttműködésre. Lehet, hogy most már nem a barátság lesz a kötőanyag.

Folytatásnak az se rossz. 

A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója.