Én elhiszem, hogy minden kornak megvan a maga saját stílusa, irányzata, csakhogy ez általában elég jól kifejezi az adott kor hozzáállását mindenhez. Az építészek és más művészek körében divatos kortárs izmusok pedig – szemben a felemelő romanikával, gótikával, barokkal, stb. – funkcionalizmust és lelketlenséget tükröznek, márpedig ahhoz nem kéne az egyháznak alkalmazkodnia.
Akkor inkább már a neostílusok. A templom és az oltár az Isten dicsőségének hirdetése mellett a hívek lelki javát kellene, hogy szolgálja, ami előrébb való bármilyen szakmai bizottság és zsűri nárcisztikus agymenésénél. Lehet, hogy egy 19. századi neobarokk vagy harmincas évekbeli neogót templomberendezés úgymond nem képvisel kiemelkedő művészeti értéket, de attól még a lelket felemelheti és kielégítheti a szépérzékünket. A modern minimalista alkotásokat is nyilván meg lehet érteni, de akkor is csak az agyunkhoz szólnak. És nekem senki nem jöjjön azzal, hogy így volt az ősegyházban meg az ókori egyházban, mert ez nem igaz, egyébként meg a középkort sem lehet kidobni az ablakon.
Tényleg időnként elgondolkodom, hogy ha ez sokáig így marad, akkor átigazolok a görögökhöz vagy az ortodoxokhoz, nekik még stabil a szépérzékük. Ha pedig legközelebb „szakmai” zsűrit kér fel egy püspök egy templom, egy oltár vagy bármi más megpályáztatására, lehet, hogy jól tenné, ha a zsűri felét hétköznapi laikusokból nevezné ki, akik talán visszavernék a kortárs építészek és más művészek hibbant ötleteit, és rászorítanák őket, hogy
felejtsék el a nemes egyszerűségnek beállított nemtelen minimalizmust.
Marshall McLuhan, a huszadik század médiakutató fenegyereke, A Gutenberg-galaxis írója konvertita katolikus volt, s a vallással kapcsolatos írásait és beszédeit egybegyűjtő kötetből kiderül (The Medium and the Light), hogy nem igazán szívlelte azt az egyházi megoldást, amikor a papok minden fenntartás nélkül bevezetik a legújabb technológiákat a liturgiába meg egyáltalán az egyház életébe, csak hogy az egyház releváns maradjon, hogy korszerű legyen. A liturgia és a mikrofon kapcsolatáról szóló, 1974-es tanulmányában például azt fejtegeti, hogy a mikrofon lerombolja a latin rítus pszichológiáját, minthogy a szent imát lecseréli pedagógiai traktátusokra. Azóta eléggé kiderült, hogy igaza volt. Leghíresebb megállapítása az, hogy „a médium maga az üzenet”, ami azt jelenti, hogy gyakran az üzenethordozó maga fontosabb, mint amit közvetít, és hát az okostelefonok és applikációk világában ez elég egyértelmű. Az okostelefon bizgerálásának nem tudunk ellenállni, akármit is közvetítsen. Persze a mondásra a legnemesebb példa maga az Úr Jézus, aki nemcsak üzenetet hoz, hanem Ő maga az üzenet is (ezt így McLuhan is egyértelműen állította). De ha a minimalista alkotásokra alkalmazzuk, akkor abból azok nem fognak jól kijönni.
