Nógrádi György nem kertelt: elmondta, mi az Egyesült Államok célja a Közel-Keleten (VIDEÓ)

2024. december 10. 09:24

A jövőt illetően az a nagy kérdés – fejtegette Nógrádi –, hogy képes-e egy terrorszervezet demokratikusan működni.

2024. december 10. 09:24

„Gyönyörű, én elkezdtem sírni, olyan szép” – jelentette ki ironikusan Nógrádi György a Hír TV Napindító című műsorában annak kapcsán, hogy a szíriai lázadás vezetői felszólították a lakosságot, hogy védjék meg a tulajdont.

Ugyanis pillanatok alatt kirabolták az elnöki palotát, majd felgyújtották, ezután pedig nekimentek az iráni nagykövetségnek.

A biztonságpolitikai szakértő azzal folytatta, hogy az Egyesült Államoknak az a célja a térségben, hogy meggyengítse Iránt és Oroszországot.

Nógrádi szerint figyelemreméltó, hogy az izraeli csapatok már a szír lázadók támadása előtt megszállták a Golán-fennsíkot, tehát a hírszerzésük tudott arról, hogy az Aszad-rezsim végveszélybe került. S közölte,

a szír elnök valóban diktátor volt, rengeteg embert legyilkolt, elűzött – csak Törökországban több mint hárommillió menekült van –, de a térség szinte minden államának vezetője ugyanilyen diktátor.

A jövőt illetően az a nagy kérdés – fejtegette Nógrádi –, hogy képes-e egy terrorszervezet demokratikusan működni.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Youtube/képernyőfotó

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2024. december 10. 12:55
Nagyon vicces ahogy az ISIS ténykedését elfelejtve mindenki Aszadra keni a menekülteket és a rémtetteket. Ha az emberek egyik fele Aszad elől menekült akkor a másik fele meg az ISIS elől
nempolitizalok-0
2024. december 10. 11:47
Most lesz arrafelé egy még nagyobb káosz.
Box Hill
2024. december 10. 11:24
Terror szervezetek képesek demokratikusan működni. Népi demokratikusan, mint tudjuk.
survivor
2024. december 10. 10:54
Nem képes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!