Hatszázmillió fontot égettek el, de végre megtalálták Londonban azt az embert, akit kerestek

Joao Pedro egyike annak a 19 csatárnak, akiket a Chelsea azóta igazolt, amióta 2022-ben amerikai tulajdonba került.

A voksolni szándékozók nagyjából fele már leadta a szavazatát Amerikában: a szavazás hagyományos napjára túl lesznek mindenen?
Fotó: Mandel NGAN / AFP
Az Egyesült Államokban egyre jobban terjed a korai szavazás intézménye: számos államban már hetekkel a választás hagyományos novemberi napja előtt le lehet adni korai szavazatokat.
A lehetőség annyira megmozgatta az amerikaiakat, hogy egy péntek reggeli hír szerint mostanra már 65 millió amerikai leadta a szavazatát valamelyik jelöltre. Összehasonlításként: 2020-ban 158 millióan szavaztak összesen,
tehát lassan a szavazni akarók fele már voksolt mostanáig.
Az adatok szerint a korai szavazás olyan tagállamokban terjedt el, ahol egyébként szigorúbb a választók regisztrációja. Ezen államokban a választók 38,5 százaléka demokrata, 36,2 százaléka republikánus szavazóként van regisztrálva.
Úgy tűnik,
főleg az idősebb nemzedékek élnek a korai szavazás lehetőségével,
ezen belül is a nők valamivel nagyobb arányban voksolnak így, mint a férfiak – írja az Euronews.