Nincs kecmec: Trump visszavenné a Panama-csatornát Panamától
A hamarosan hivatalba lépő amerikai elnök a magas használati díjakat kifogásolja.
Nem világos, komolyan gondolja-e a demokrata elnökjelölt, amiket mond.
Nyitókép: MTI/AP/Susan Walsh
Az ország egységesítését és az emberek meghallgatását, valamint konszenzust és kompromisszumot ígért elnökké választása esetére Kamala Harris demokrata elnökjelölt a Washingtonban tartott kampánygyűlésén kedden. A Fehér Ház közelében, mintegy tízezres tömeg előtt beszélve, az alelnök kijelentette, hogy megválasztása esetén elnöksége más lesz, mint Joe Bidené volt, mert más idők járnak, mint négy évvel ezelőtt.
Kamala Harris ellenfeléről, Donald Trump republikánus elnökjelöltről azt állította, hogy van egy listája az ellenségeiről, akiket el akar ítéltetni. Vannak erőszakos szélsőségesek, akiket a 2021. január 6-i zavargások miatt ítéltek börtönre, és Trump szabadon akar engedni – mondta. Megfogalmazása szerint
„miközben Donald Trump az ellenségeinek listájával érkezne első munkanapjára a Fehér Házba, addig ő a teendők listájával”.
Donald Trump kedden Floridában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt állította, miközben demokrata ellenfele őt vádolja gyűlölettel,
a gyűlöletkeltés Kamala Harris kampányát jellemzi.
A volt elnök úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris célja „az ország elpusztítása”, mert oda vezet a demokraták által követett bevándorláspolitika. Egyben azt ígérte, hogy az Egyesült Államokban működő bűnbandák elkobzott vagyonából kártérítési alapot hoznak létre az illegálisan érkezett bevándorlók által elkövetet bűncselekmények áldozatainak javára.
Kamala Harris és Donald Trump szerdán folytatja kampánykörútját,
elsősorban az elnökválasztás eredménye szempontjából meghatározó államokban. Donald Trump szerdán Wisconsinban, majd Észak-Karolinában tart kampánygyűlést, csütörtökön pedig Nevada államba látogat, ahonnan Új-Mexikóba megy. Kamala Harris szerdán Wisconsin államban lesz, majd Pennsylvaniába utazik, csütörtökön pedig Nevada és Arizona államban kampányol.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.
A független-objektív Politico szerint „megbocsátható”, hogy így mentheti ki egy „republikánus koncepciós perből” az adócsaló és drogfüggőként fegyvert vásárló Hunter Bident. Ám van egy kis bökkenő.
Zuckerberg korábban mindent bevallott, ugyanis úgy cenzúráztak, ahogy a demokraták kérték.
Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.