Minél látványosabb, minél radikálisabb: Magyar Péterék nem árulják el, mi következne a rombolás után

Elemezni nem egyszerű, párbeszédet folytatni nincs kivel. Szakos Enikő írása.

Az autó és a kukásautó súlya soknak bizonyult egy útnak Románia fővárosában.
Nyitókép: Youtube
Óvodába vitte a fiát egy nő Bukaresten, amikor kiszállás közben hirtelen összeomlott az utca az autó alatt, írja a Telex.
Hozzáteszik:
Az ötéves fiú bezuhant a föld alá. Az anya fentről próbálta meg menteni a gyermeket,
többen a segítségére is siettek. A romániai sajtó szerint
az utca azt nem bírta már el, hogy a leparkoló autó mellé megérkezett egy kukásautó is,
ekkor szakadt be – tudjuk meg.
Az utca tehát „nem bírta már el.” Értjük.