Szigetelőszalaggal a falra ragasztottak egy banánt: hatmillió dollárért azonnal lecsapott rá egy „műgyűjtő”
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
Persze kérdés, hogy a Harris-momentum vége Kamala Harris végét is jelenti-e, nem jött-e túl későn Donald Trumpnak mindez.
(Nyitókép: Mandel NGAN / AFP)
A szerző a Mandiner főmunkatársa
Senki nem értette, leszámítva talán a demokrata párti kampánygurukat, hogy miért is lett hirtelen népszerű Kamala Harris azután, hogy Joe Bident a Donald Trump elleni elnökjelölti vitában nyújtott, lesújtó teljesítménye és nyilvánvaló mentális problémái miatt visszaléptették, és őt tették a helyére. Addig ugyanis az alelnököt politikai antitalentumnak tartották, népszerűsége még Bidenét sem érte el.
Valamit mégis láttak benne a szavazók, jöttek a mézeshetek, Trump egyértelmű előnye hirtelen eltűnt,
és fej fej mellett haladt Harrisszel. Az új demokrata jelölt verte és ma is veri Joe Bident az országosan várható szavazatok száma tekintetében, és pár százalékkal népszerűbb Trumpnál is. Az amerikai választást azonban köztudomásúlag nem a szavazatszám, hanem az elektorok és főleg a billegő államok döntik el, ahol szoros a verseny. A Demokrata Párt jelöltje a hét billegő államból négyben-ötben folyamatosan vezetett.
A kedvező helyzet meghosszabbításáért eldugták Harrist a média elől, egy elnökjelölti vitát vállalt, és pár nyilatkozatot.
Aztán két-három hete valami történt, és megtorpant a diadalmenet.
Nyilván egy alelnökként dolgozó elnökjelöltet nem lehet a végtelenségig rejtegetni, és megakadályozni, hogy szóba kerüljenek a tervei, a programja. Harris szerint Trumpról nem lehet tudni, mit akar.
Tükrözésnek vagyunk tanúi: valójában Harrisről nem lehet tudni, hogy mit akar. Befelé vállalja a bideni örökséget, kifelé az elszakadást hirdeti.
A RealClearPolitics statisztikaaggregátor oldal az utóbbi hetekben már több billegő államban hozza ki Trumpot győztesnek, mint Harrist. A különbség a legtöbb esetben egy százalékon belül van, mégsem mindegy, hogy Harris vagy Trump vezet pár tized százalékkal. A messiásmomentum valószínűleg véget ért, és a demokrata szavazók egy része passzivizálta magát. Már Barack Obama is nekifogott a mozgósításnak, próbálja aktivizálni a feketéket.
Mindezek után valakinek az az ötlete támadt a demokratáknál, hogy küldjék be Harrist a Fox Newsba. Beküldték. Készült vele egy félórás interjú. Ki tudja, mi lehetett a cél, nagy valószínűséggel javítani akarták a jobboldali választók körében róla kialakult képet, vagy a Trump-ellenes republikánusok csoportját szerették volna aktívan Harris mellé állítani.
Miután a baloldal jelöltje arról értekezett, hogy ellenfele nem stabil, mentális képességei nem tökéletesek, így nem való elnöknek, Bret Baier, a Fox News riportere volt az első, aki feltette neki az evidens kérdést:
ha már ezt mondta Trumpról, akkor vajon mikortól érezte, hogy Biden mentális képességei nem tökéletesek?
Harris lefagyott, azzal hozakodott elő, hogy Biden neve nem lesz rajta a szavazólapon, majd összevissza magyarázkodott. Újból előadta, hogy ő nem Biden folytatása lesz, mire a riporter megjegyezte, hogy hát három és fél éve alelnök, nyilván közösséget vállal főnöke politikájával.
Akármit akartak is az interjúval a Demokrata Pártban, nem jött össze. A létező összes értékelés szerint katasztrofális volt a szereplés.
Úgy tűnik, lejárt a „messiásidő”,
az amerikaiak megismerkednek az igazi Kamala Harrisszel. Persze kérdés, hogy a Harris-momentum vége Kamala Harris végét is jelenti-e, nem jött-e túl későn Donald Trumpnak mindez. Hamarosan kiderül.