Német politikus: Azzal, hogy az AfD-t kizárják a hatalomból, a választók kívánságát negligálják

2024. szeptember 08. 12:36

Petr Bystron szerint egy szoftverprobléma miatt az AfD és a CDU elveszített Szászországban egy-egy mandátumot, amelyet a szocialisták és a zöldek kaptak meg.

2024. szeptember 08. 12:36
null

Nyitókép: Odd ANDERSEN / AFP

Még a német mainstream média is elismeri, hogy az AfD történelmi sikert aratott Németországban, a türingiai tartományi választáson győztek, Szászországban pedig csak egy százalékponttal maradtak alul a CDU-val szemben – mondta Petr Bystron az Ultrahangban. A párt európai parlamenti képviselője azt különösnek fontosnak tartja, hogy megverték a szocialisták, zöldek, liberálisok kormánykoalícióját, ez a három párt együttvéve is kisebb, mint az AfD.

A német politikus ugyanakkor elismeri, hogy a szavazataik aránya nem haladja meg az 50 százalékot, így nem tudnak hatalomra kerülni egyik tartományban sem, mert a potenciális partnerük, a CDU úgy döntött szövetségi szinten, hogy nem fognak koalícióra lépni velük. Ez a tiltás kiterjed a tartományokra is, bár sok olyan konzervatív politikus van, aki ezt megtenné. Bystron azt állította, több szászországi parlamenti képviselőt ismer, akik jó kapcsolatban vannak az AfD-s kollégáikkal, ezek a

CDU-s politikusok szeretnék azt csinálni, amit az alternatívások, de nem engedik meg nekik.

Ez valódi feszültséget fog okozni a CDU-ban, mert a szavazóik azt akarják, hogy az AfD-vel együtt kormányozzanak, de ezt a szövetségi vezetőik nem akarják – közölte. Ennek pedig az az oka, hogy a kereszténydemokraták vezetői már nem konzervatívok. Szászországban és Türingiában a CDU-nak – ha kormányozni akar – szövetséget kell kötni a szocialistákkal, kommunistákkal, az ultrabaloldali zöldekkel, ami elvileg ugyan megoldható, de milyen politikát lehet folytatni ezekkel a pártokkal együtt? – tette fel a kérdést az európai képviselő.

Bystron azt mondta, azért voltak most sikeresek, mert ők az egyedüli populista párt Németországban, ez a jelző pedig azt jelenti, hogy azt teszik, amit az emberek akarnak, a többi globalista párt pedig csak ígérget a választások előtt. A legeklatánsabb például a migráció kezelése, a többi párt nem hajlandó változtatni a politikáján. A németek nagy többsége viszont a bevándorlási politika radikális megváltoztatását követeli.

Azzal, hogy az AfD-t kizárják a hatalomból, a választók kívánságát negligálják”

– közölte az EU-s képviselő. Ha a jövőben ezek a pártok folytatják a népük ellen irányuló politikát, akkor logikus lesz, hogy csökken majd a támogatottságuk, és a választók inkább az AfD-re fognak szavazni, bennük látják ugyanis azt a garanciát, hogy az fog történni Németországban, amit ők akarnak.

Bystron szerint egy szoftverprobléma miatt az AfD és a CDU elveszített Szászországban egy-egy mandátumot, amelyet a szocialisták és a zöldek kaptak meg, az egy plusz képviselővel pedig blokkolni tudták volna a döntéseket. Az történt, hogy megváltozott a szavazatszámlálás módja, ami ugyan törvényes, ugyanakkor azt javasolja, hogy számlálják újra a szavazatokat, különösen a zöldekét, mert szerinte ők nem értek el 5,1 százalékot.

Kijelentette, gyakran előfordul, hogy új, jobboldali pártok éppenhogy nem érik el a bejutáshoz szükséges 5 százalékot – ezt történt az AfD-vel is az első parlamenti választáson, ahol elindult –, ezzel szemben az FDP gyakran 5,1 százalékkal került be a Bundestagba és most ez történt Szászországban is a zöldekkel. 

Bystron hazájában komoly vádakkal néz szembe

A német politikus mentelmi jogát nyáron függesztette fel a Bundestag, Csehországban és Németországban lévő lakásaiban pedig házkutatást tartott a rendőrség, mert állítólag több tízezer eurót kapott orosz forrásoktól. A német nyomozók vesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítják Bystront, a feltételezések szerint a politikus több tízezer eurót kapott a prágai központú, oroszbarát „Voice of Europe” portál működtetőitől, hogy cserébe Moszkva érdekeit képviselje a Bundestagban. Bystron tagadta a vádakat.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Unknown
2024. szeptember 08. 21:46
Főpróba a következő választásokra: így kell kihozni a megfelelő győztest?
lendvaiildiko
2024. szeptember 08. 17:23
Hitler idején még egy jó kis puccsot sem tudtak összehozni. Egy lesz ez most is, a végső győzelemig.
bondavary
2024. szeptember 08. 16:12
A magyar szoftverhiba, illetve a rendszer leállása, aminek nem volt hatása az eredményre, az rossz, a német szoftverhiba, amelynek hatása volt az eredményre a kívánt hatással, az jó.
Patika
2024. szeptember 08. 15:34
ius murmurandi --- is kuka, nemcsak a demo grácia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!