Árgus szemekkel figyelik Orbán döntését az oroszok: szerintük „tervez valamit”

2024. szeptember 10. 16:45

Futótűzként terjed a magyar miniszterelnök kijelentése.

2024. szeptember 10. 16:45
Orbán Viktor

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Orbán Viktor magyar miniszterelnök már ebben a hónapban „figyelemre méltó eseményt” tart annak érdekében, hogy minél hamarabb véget érjen az ukrajnai háború – írja a Rosszijszkaja Gazeta.

A lap megjegyezte, hogy minderről a magyar média számolt be. Az ATV hírportál szerint Orbán Viktor egy Kötcsén tartott sajtótájékoztatón utalt arra, hogy szeptemberre tervez valamilyen eseményt, amelynek előkészületei már a nyár folyamán megkezdődtek.

A magyar államfő azonban ezzel kapcsolatban részleteket nem árult el.

A Mandiner is beszámolt róla szombaton, hogy Orbán Viktor rámutatott: a békemisszió nem ért véget, nyáron is dolgoztak rajta, sőt a miniszterelnök azt is leszögezte,

hogy lesznek még látványos kezdeményezések.

A béketervében pontosan leírta, hogy mit kellett volna tenni július elején, az Európai Unió ezt nem fogadta el, a helyzet pedig most rosszabb, mint akkor. Orbán Viktor úgy látja, helyesen jártak el a békemisszióban, a diplomáciai akciókat gondosan kell megtervezni, hogy mikor kinek mit érdemes erről tudni, egyenként kell eldönteni.

Ennek fényében talán nem is olyan meglepő, hogy az orosz sajtót is egyre jobban érdekli a magyar békekezdeményezés.

A RIA Novoszty hírügynökség is foglalkozott már ezzel a hírrel, sőt a Gazeta is.

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 201 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubaka
2024. szeptember 11. 09:56
Orbán gazdasági semlegességről beszélt és esze ágában nincs kilépni az Európai Unióból. Tehát miként lehet akkor gazdaságilag semleges, ha az Európai Unió politikai feltételekhez köti a gazdasági együttműködést? Szertintem úgy, hogy Európai Uniós tagországként belép a Brix szövetségbe. Ma ugyanis jogi akadálya ennek még az EU részéről sincs. E lépésnek valószínűleg igen nagy visszhangja támadna és az EU bürokratái mellett véres szájjal hőbörögne minden lakájország. Még az is elképzelhető, hogy felfüggesztenék hazánk szavazati jogát. Amivel egyébként sem sokat vesztenénk hiszen az elmúlt évek gyakorlata mutatja, hogy a vétónak már nem sok értelme van, mivel az Európai Bizottság három napon belül talál megoldást annek megkerülésére. Ha viszont az EU az ország gazdasági növekedését politikai okokból akadályozza, és megdönteni igyekszik a jelenlegi kormányt, a másik gazdasági szövetségből származó előnyök és lehetőségek csökkenthetik, sőt akár felülírhatják az Unió szándékát.
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 10. 23:14
» A TISZA-kormány 2027-től duplájára emeli a jelenleg 266.800 forintos minimálbért és azért fogunk dolgozni, hogy a kormányzati ciklus végére egymillió forint lehessen a minimálbér összege Magyarországon..« Még mielőtt bárki bedőlne ennek a piaci licitnek, itt bruttó összegekről beszélünk. A jelenlegi minimálbér nettó 177422. Ezt fogják megduplázni 354844-re. Ez természetesen erős inflációt is okoz majd, aminek a következménye hatósági árazás lesz. Majd megemelik beuttó egymillióra, amihez természetesen a járulékszabályokgoz hozzá kell nyúlni. A munkáltató majd kevesebbet fizet, a minkavállaló meg többet. Ami amúgy édes mindegy, mert alapvetően mindkettőjükét a miukáltató fizeti. Így lesz a tervezett minimálbér 2030 után nettó cca legfeljebb 500.000 forint. A kenyér meg 4000Ft/kg. A feketefoglalkoztatás pedig ismét divatba jön. 🤣🤣🤣🤣
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 10. 23:03
» Skywalker_bp 2024. szeptember 10. 20:11 “Miniszterelnök úr, milyen balesetnek kell történnie, milyen késési statisztikára van szükség egy alkalmatlan miniszter eltávolításához? « Lemaradtam? Megint milyen baleset történt? Kihűlt a zsíroskenyér? »Ön komolyan gondolta, hogy Lázár János a legalkalmasabb minisztere?« A közlekedésügyet kizárólag a legalkalmasabbak vihetik. Nincs mese. »Égnek a mozdonyok,« Tényleg? Hol? És mennyi? »törnek a sínek,« Az lenne durva ha szakadnának. Az acél meg ilyen. Aki járt iskolába és tanult róla az tudja. Aki meg nem , az a fenti módon tudálékoskodik. »kisiklanak a vonatok,« Táln süllyedjenek el? »háromból kettő InterCity késik. « Háromból kettő az egy. Ígérjéteknmeg, hogy hantinlesztek a miniszterelnök, akkor a vonatok nem késni fognak, hanem hamarabb érkezni. 🤣🤣🤣 5 perces IC késés. Beszarok. Ti nem ültetek még briteknél vonaton.🤭
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 10. 22:36
» Egyrészt ez nem hülyeség, ti viszont nem azt ígértétek, hogy 2030-ra kanyarban előzzük Ausztriát? « Egyrészt az, másrészt én teneked semmit nem ígértem. 🤣🤣🤣🤣 » Azt viszont igen, hogy ez az ígéret orbitális baromság« Ja, ja. 2030-ra nem érjük utol Ausztriát, de 2031-re majdnem másfélszerese lesz a minimálbér az osztráknak. Vicces gyerekek vagytok ti, vagy igazi kretének. 🤣🤣🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!