A szerző nehezményezi a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, amelyek elsősorban az osztrák cégeket hozza nehéz helyzetbe magyarországi vállalkozásaikban. Mint írja, a közel 25 százalékra növekvő infláció megfékezésére kemény eszközükkel avatkozott be: ársapkát vezetett be az alapvető élelmiszerekre, egyes áruk kötelező árcsökkentését írta elő, és ezeken felül
ott van a multikra kivetett különadó, és ez így együtt az osztrák cégek arculcsapásának minősül.
Wailand szerint Spar éves forgalma után nyereségének 4,5 százalékát fizette be a magyar büdzsébe, tavaly 76 millió eurót, az idén pedig becslések szerint 90 milliót fog veszíteni ezzel. Azok a cégek, amelyek panaszt emelnek az intézkedések ellen, váratlan ellenőrzéseket kaptak a nyakukba, a lap szerint az így bekasszírozott bírságok 130 ezer eurós összeget is elérhetik.