Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az új vírusvariáns elterjedését meg lehet fékezni.

Nyitókép: GUERCHOM NDEBO / AFP
A majomhimlő (mpox) új vírusvariánsának elterjedését meg lehet fékezni – hangsúlyozta pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Mint mondta, globálisan összehangolt erőfeszítésre van szükség a majomhimlő vírusának új változatával, a Klád Ib-vel szembeni fellépéshez. Egyben egy erre vonatkozó tervet jelentett be, amelynek megvalósításához fél év alatt legalább 135 millió dollárra (48 milliárd forint) lesz szüksége az Egészségügyi Világszervezetnek.

„Hadd legyek világos: ezt az új mpoxjárványt kordában lehet tartani és meg is lehet állítani”
– mondta Tedrosz a WHO tagállamaihoz intézett beszédében, amelyet később az X-en is közzétettek. „Átfogó és összehangolt nemzetközi fellépést igényel a válasz e komplex problémára” – tette hozzá.
A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klád Ib terjedése miatt, mert a szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél. Európában eddig mindössze egy behurcolt esetről tudnak, a kontinensen továbbra is a Klád II változat a domináns.
(MTI)