Az ukránokat ünnepli a neves brit lap, mégis visszavonulást javasol nekik

2024. augusztus 18. 11:05

Elképesztő okfejtés az Independentben.

2024. augusztus 18. 11:05
PUTYIN, Vlagyimir

nyitókép: MTI/AP/Kreml pool/Gavriil Grigorov

A legtöbb szakértői vélemény szerint az ukrán hadsereg kurszki támadása katonai értelemben jóval kisebb siker, mint kommunikációs szempontból. Ráadásul végül még Putyin is profitálhat belőle. Egy biztos:

a donyecki fronton továbbra is az oroszok vannak fölényben, nem sikerült az újabb hadművelettel meggyengíteni az ottani erőket.

Ezt is ajánljuk a témában

A témával kiemelten foglalkozik a nyugati sajtó is, alapvetően méltatva Kijevet, Putyin gyengülését megelőlegezve a történtek kapcsán, ugyanakkor elismerve, ebből ukrán győzelem azért nem lesz. Sőt.

A brit Independent vezércikkében ráadásul azt javasolják, nem lenne bölcs a további ukrán előrenyomulás erőltetése orosz területre, mivel az elképesztő emberi és anyagi áldozatokkal járhat. Ellenkezőleg:

jobb lenne a rendezett visszavonulást választani.

Azt is egyértelművé a cikkíró, ha Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, Ukrajna bajosan tarthatná meg az elfoglalt részeket. Ezzel szemben Kamala Harris győzelme az eddigi irányvonalat hozná magával.

A szokásos propagandisztikus elemeket felvonultató írás szerint egyébként a kurszki támadás bizonyítja, jó helyre került, megfelelően hasznosult a nyugati támogatás, az orosz hadvezetés pedig kétbalkezes.

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. augusztus 26. 03:14
Magyarán: a Nyugat az Oroszország elleni támadás mögött. De Amerika már a kijevi puccs ('Majdan') idején is Oroszország meggyengítésén fáradozott.
B_kanya
2024. augusztus 18. 15:13
madárinfluencer 2024. augusztus 18. 15:04 "Ezzel a kurszki betöréssel az ukránok bebizonyították az oroszoknak, hogy amíg Ukrajna létezik, addig közvetlen veszélyt jelent nmátuzE za oroszok Ukrajna teljes megsemmisítésére fognak törekedni" De legalábbis a független fuckrajna felszámolására. És minden elmenekülő nácinak már megvan az akta és a jégcsákány.
Jospehe998
2024. augusztus 18. 15:13
Senki ne dédelgessen hiú álmokat. Mikor az oroszok kimenekítik a civil polgárokat az ukránok által ellenőrzött helyek a földdel lesznek egyenlőek..Se ukrán se kő kövön nem marad.
madárinfluencer
2024. augusztus 18. 15:04 Szerkesztve
Ezzel a kurszki betöréssel az ukránok bebizonyították az oroszoknak, hogy amíg Ukrajna létezik, addig közvetlen veszélyt jelent, ezután az oroszok Ukrajna teljes megsemmisítésére fognak törekedni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!