Nyolcvan éve próbálták megölni Hitlert – Scholz szerint az ellenállás arra emlékeztet, hogy nem szabad lemondani a történelemmel való szembenézésről

Nyitókép: RALF HIRSCHBERGER / AFP

Az összeesküvést főként a katonai vezetés szervezte, több tábornok (Erwin von Witzleben, Ludwig von Beck, Friedrich Olbricht) már 1938 szeptemberétől terveket szőtt Hitler megbuktatására, csoportjukkal polgári politikusok is tartottak, mint Carl Goerdeler, Lipcse egykori főpolgármestere. A hadseregben kiépültek az ellenállás fészkei, amelyekhez szép számmal csatlakoztak fiatalabb tisztek is, mint a régi porosz nemesi családból származó Claus Schenk von Stauffenberg ezredes. 

A puccsisták terveit támogatta Günther von Kluge, a nyugati front parancsnoka és Erwin Rommel tábornok, az „afrikai hős” is – a Valkűr sikere esetén nekik kellett volna fegyverszünetet kötniük a szövetségesekkel. Stauffenberget 1943 októberében átvezényelték a tartalékhadsereghez, amelynek parancsnoka, Friedrich Fromm tudott az összeesküvésről, de kivárt. A tartalékhadsereg lett a felkelés fő bázisa, Stauffenberg pedig Fromm törzsfőnökeként a jelentéstételek során hetente találkozhatott Hitlerrel. Egy újabb elvetélt kísérlet után Stauffenberg elhatározta, hogy maga hajtja végre a merényletet. 1944. július 20-án a táskájába rejtett pokolgépet közvetlenül Hitler ülőhelye mellé helyezte a kelet-poroszországi – ma Lengyelország és a Kalinyingrádi terület határa közelében fekvő – főhadiszálláson, a Wolfsschanzéban (Farkasverem) egy megbeszélés előtt. 

A detonáció nyomán négyen meghaltak, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, de Hitler csodával határos módon szinte sértetlen maradt. Stauffenberg távozása után ugyanis az egyik tábornok megbotlott a táskában és távolabb tolta azt, a robbanás erejét csökkentette a masszív tölgyfaasztal lába és lapja is, valamint hogy a barakkban a légnyomás jobban szétoszlott. 

Stauffenberg a robbanást hallva biztos volt a sikerben, ezért azonnal Berlinbe repült, hogy beindítsa a hatalomátvételt. A puccsisták kiáltványban tették közzé Hitler halálhírét, hívásaik nyomán a beavatott tisztek őrizetbe vették az SS és a közigazgatás kiszemelt vezetőit.

Amikor azonban kiderült, hogy a Führer életben maradt, egyre többen hagyták cserben őket, Fromm pedig rögtönítélő bíróság elé állította és még aznap este kivégeztette Stauffenberget, Olbrichtot és mindazokat, akik elárulhatták volna, hogy tudomása volt a merényletről, de nem akadályozta meg azt. Az őrjöngő Hitler valóságos hajtóvadászatot indított és halállal büntette mindazokat, akikről feltételezhető volt, hogy tudtak az összeesküvésről. Sokan meg sem várták, hogy értük jöjjenek, öngyilkosságot követtek el: így tett Henning von Tresckow tábornok a keleti fronton, Kluge az őt Berlinbe szállító repülőgépen. 

A merényletkísérlet évfordulóján Olaf Scholz Berlinben a demokrácia és a szabadság melletti kiállásra szólított fel. A német kancellár úgy szólt, hogy 

Hozzáfűzte: a náci diktatúrának volt alternatívája, egy jobb Németország. „Ez a mi alaptörvényünk Németországa” – hangsúlyozta a német alkotmányra utalva. Az ellenállás arra emlékeztet, hogy nem szabad lemondani a történelemmel való szembenézésről. Mindenkinek fel kell vállalnia, hogy „rajta múlik” – mondta a kancellár. A demokratikus Németország egyszerű állampolgárainak nem kell az életüket kockáztatniuk, mint azt a Hitler elleni bombamerényletet irányító Claus Schenk von Stauffenberg ezredes tette. Ugyanakkor – fűzte hozzá – azt látni kell, hogy a „demokráciánk a mi fáradhatatlan erőfeszítéseinkre, mindannyiunk erőfeszítéseire támaszkodik”. 

– zárta.

(MTI)