Nyitóképen: Sir Ian McKellen, Fotó: NIKLAS HALLE'N / AFP
A többek között a Gyűrűk Ura Gandalfjának, az X-Men filmsorozatok Magnetójának, vagy éppen Mr. Holmes megformálójaként is ismert Sir Ian McKellen „jó hangulatban” van, miután leesett a színpadról a londoni Noël Coward színház Player Kings című előadása közben – adta hírül kedden a BBC.
Mint a portál tájékoztat: a 85 éves színész egy csatajelenet alakítása közben veszítette el egyensúlyát, majd leesett a színpadról. Az esést követően a színház egyik munkatársa sietetett a fájdalommal küzködő színész segítségére. A baleset után a világhírű művészt kórházba szállították, az előadást pedig törölték.
Gyorsan felépülhet a legenda
A színház szóvivője az eset kapcsán arról tájékoztatott, hogy Sir Iant megvizsgálták, és az orvosok szerint gyors és teljes felépülésre számíthat. Olyannyira, hogy a tervek szerint szerdán már színpadra is állhat. A szóvivő köszönetet mondott két orvosnak, Rachelnek és Lee-nek is támogatásukért, akik „a közönség soraiból” ugyancsak a balesetet szenvedett színész segítségére siettek.