Merényletet akart elkövetni két iszlamista a svéd parlamentnél

2024. március 19. 17:23

A támadást valószínűleg a Korán-égetések miatti megtorlásként tervezték végrehajtani.

2024. március 19. 17:23
Svéd parlament

Nyitókép: JONATHAN NACKSTRAND / AFP

Őrizetbe vettek Németországban két afgán állampolgárt, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek a svéd parlament közelében – közölte kedden a német szövetségi ügyészségi hivatal szóvivője.

A két afgán állampolgárt Türingia szövetségi tartomány fővárosától, Erfurttól 85 kilométerre, Gera városában fogták el.

Az ügyészségi szóvivő közlése szerint a gyanúsítottak 2023-ban csatlakoztak az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű – elsősorban Afganisztánban aktív – csoportjához, ahonnan a támadással kapcsolatos utasításokat is kapták.

A férfiak a gyanú szerint együtt kétezer euró (790 ezer forint) értékű adományt gyűjtöttek össze a szervezet számára, az interneten tervelték ki a feltételezett támadás részleteit, és több sikertelen kísérletet is tettek az ehhez szükséges fegyverek beszerzésére.

Az ügyészség által kiadott közlemény szerint a támadást a svédországi Korán-égetések elleni megtorlásként tervezték végrehajtani,

a gyanúsítottak célpontjai között rendőrök is szerepeltek. Az eddigi ismeretek szerint az őrizetbe vett személyek már konkrét előkészületeket tettek „egy véres merényletre” – közölte Marco Buschmann német igazságügy-miniszter.

Az iszlamista fenyegetettség szintje továbbra is magas, Türingiában is

– mondta a Türingiai Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, Stephan Kramer, aki az Iszlám Állam terrorszervezet egyik különösen veszélyes tagcsoportjának nevezte az ISKP-t.

A csoport Afganisztánban évek óta fegyveres konfliktusban áll az ugyancsak iszlamista tálibokkal, Németországban az utóbbi hónapokban több tagját is előállították, és ezzel a csoportosulással hozták összefüggésbe annak a merényletnek a tervét is, melyet állítólag újévkor akartak elkövetni a kölni dóm ellen.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2024. március 20. 15:46
Megérdemlik a jólétbe bele punnyadt Svédek.
vandor-58
2024. március 20. 13:31
Hoppá a rendőrök között is vannak gyanúsítottak, azért ez már haladás, de azért biztosra veszem a magasabb hatalmi szervek között is találnának velük szimpatizálót.
Patika
2024. március 20. 04:01
Égő ugyan, de jobb a korán, mint a későn. S véd a svéd.
paracelsus-2
2024. március 20. 01:54
Miért kell mindenbe beleszólni? Hagyni kellett volna kibontakozni az urakat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!