Héjanász az avaron: legjobb barátjától búcsúzik a német külügyminiszter
Pravdába illő méltatással és közös énekükkel emlékezik Annalena Baerbock Joe Biden külügyminiszterére, Antony Blinkenre, és most nagyon szomorú, hogy el kell válniuk.
Nyilván azonnal mindenki elítélte az akciót.
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Mihail Metzel
Észak-Korea ballisztikus rakétákat indított hétfőn, miközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter a szomszédos Dél-Koreában tartózkodott egy konferencián – jelentette be a dél-koreai hadsereg.
A szöuli közlés szerint a rövid hatótávolságú rakétákat Phenjantól déli területről lőtték ki keleti irányba, és mintegy 300 kilométer megtétele után a tengerbe estek. Két hónap óta ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet.
A lépést Kisida Fumio japán miniszterelnök is elítélte, miután a japán parti őrség is észlelte a tengerbe hullott rakétákat.
A kormányfő elfogadhatatlannak minősítette Phenjannak a térség békéjét és biztonságát fenyegető „sorozatos lépéseit”, és nemzetközi eljárást sürgetett Észak-Korea ellen ENSZ-határozatok megsértése miatt, amelyek tiltják a kommunista államnak a ballisztikus technológiát alkalmazó kísérletek végrehajtását.
Az incidens idején az amerikai külügyminiszter Szöulban tartózkodott. Antony Blinken a demokráciát veszélyeztető folyamatokról szóló, csúcsszintű nemzetközi konferencián vesz részt a dél-koreai fővárosban.
A hétfői rakétaindításokat azonnal elítélte az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Ő is arra figyelmeztetett, hogy ezek a lépések veszélyt jelentenek a térség stabilitására, és felszólította Észak-Koreát, hogy térjen át a párbeszéd, a diplomáciai tárgyalások útjára.
(MTI)