Von der Leyen kristálytisztán megmondta, egy nép van, egy birodalom és egy vezér – a V4-nek meg vége

A Nyugat-Európába irányuló kereskedelem hasznát már a középkorban is igyekeztek a Lajtán túl lefölözni. Bécs városának árumegállító joga arra kényszerítette az áthaladó árusokat, hogy portékájukat felkínálják megvételre,

Azt gondolta Károly Róbert, Magyarország királya, akinek ereiben nemcsak a Turul nemzetség transzcendens vére folyt, hanem Habsburg és Anjou is bőven, hogy összefog a térség másik két uralkodójával új útvonalak kijelölése érdekében.

Kibékítette hát az egymásra acsarkodó lengyel és cseh királyt, és 1335-ben Visegrádra hívta őket, ahol nyélbe ütötték a kor és a térség egyik legnagyobb diplomáciai egyezményét, és a közép-európai monarchiák egységes fellépésének nyomán – legalábbis átmenetileg – béke, prosperitás, gazdagság köszöntött a vidékre.

A három országnak a későbbiekben is megannyi közös ügye volt, gyakran egyazon koronás fő alatt, ám ha a nagyhatalmak összehangoltan támadtak – és az egység megbomlott –, az keserves következményekkel járt.

(Igaz, a másik kettővel ellentétben, Magyarország államisága sosem szűnt meg – na jó, 1849 után szűk tíz évre. Bármekkora veszteségeket is szenvedtünk, és olykor meglehetősen korlátozott önállósággal rendelkeztünk, azért mindig létezett egy Magyar Királyság nevű entitás.)

A csehek és a lengyelek a huszadik században viszonylag összeszedték magukat (nekünk ez nem volt éppen a legszerencsésebb századunk), de ha valamelyik nagyhatalom rájuk mordult, hirtelen felosztva, megszállva találták magukat; a cseheket előbb a németek, majd a szovjetek, a lengyeleket előbb a németek és a szovjetek közösen, aztán a szovjetek egyedül. És hiába volt az 1941-es vagy 1956-os magyar-lengyel szolidaritás, az „Oszd meg és uralkodj!” elvét segítségül hívva Róma (bocsánat, Berlin, Moszkva vagy éppenséggel manapság Brüsszel) mindig megakadályozta, hogy túlságosan megerősödjön az összefogás.

1991-ben ugyan megint Magyarország volt az, amelyik megpróbálta a köztes Európát helyzetbe hozni,

A Donyec mentén megint háború dúl, s a kérdés ismét úgy hangzik: ki küldi lelkesebben, gyorsabban, nagyobb számban csapatait Moszkva ellen. És

És szép a területi integritás, a határok sérthetetlensége iránti elköteleződés, de ez vajon 1920-ban miért nem volt meg?

Nagyon nehéz azonosulni azzal a közösséggel, amelyik saját érdekeit valahogy mindig a mieink megsértésével akarja érvényre juttatni, és nekünk ehhez még jó képet is kéne vágnunk.

Nincs apelláta, a nagyok kimondták a verdiktet, mi ehhez csak bólogathatunk.

Hát ezekért a szavakért is örvendezett annyira Brüsszel az ő Donaldjuk győzelmekor.

És a mindenkori árumegállító jog birtokában a nyugatiak azon dolgoznak, hogy ez a szövetség ne lehessen tartós. Már a cseh és lengyel miniszterelnök szájába is adják azokat a szavakat, amik a V4 megszűnését taglalják, mert megmondta Ursula von der Leyen, hogy egy nép van, egy birodalom és egy vezér.

Az idegurított dollárokból jól tartott politikusaink, és az ő érdekeiket ki tudja honnan gurított mikkel a zsebükben támogató média jó hazaárulókhoz illően máris roppantul örül neki, hogy a magyar miniszterelnök (vagyis Magyarország) elszigetelődéséről, megalázásáról cikkezhet a helyi Hadházy Ákosok udvarias vendéglátóként feltartott tábláit ismertetve, amelyek

Ficótól pedig azt kérdezik egy táblán igen kulturált hangnemben, hogy „mit csinál Putyin seggében” (bocs, U.Zs.), miközben ők vannak az EU alternatívátlan alfelében.

Mi ezt az attitűdöt ismerjük, rövid távon nem mindig hozott sikert, de azért csak ellavíroztunk idáig ezeregyszáz éven keresztül.

Fiala (ő a cseh miniszterelnök; van-e bárki széles-e világban, ki e nevet nem ismeri?) kétes mondataival mintha azt is sugallaná, hogy a mostani csúcs akár az utolsó is lehet a V4 történetében.

Kérdés, hogy például a most 248 éves USA vagy a jelenleg 31 esztendős EU milyen állapotban lesz akkor.

Vagy hogy egy másik történelmi párhuzamot említsünk: a visegrádi királytalálkozón megjelent, utólag „Nagy”-nak nevezett Kázmér trónját fiúutód híján Károly Róbert gyermeke, az utólag „Nagy”-nak nevezett Lajos örökölte. 

Mert a magyar királynak volt fia…

(Nyitókép: Wojtek Radwanski/AFP)