de ha Európa és Olaszország továbbra is támogatja Izrael és az Egyesült Államok bűncselekményeit, elindítjuk az első igazi akciót, és tudjátok, hogy a célpontok több mint fele nem izraeli és nem amerikai lesz”.
A videó szerint 49 célpontot érhet támadás.
Az üzenet konkrét fenyegetésként értékelendő, nem szabad alábecsülni – hangsúlyozta Filippo Spiezia firenzei államügyész. Hatósági források nem zárták ki, hogy „magányos farkasról” van szó, vagyis a merénylet és az üzenet mögött egyetlen személy áll. A videón hallható szöveg palesztinai arab nyelvű, ennek alapján igyekeznek azonosítani az elkövetőt.
A belügyminisztérium terrorkészültséget rendelt el, amely valójában már a Hamász október 7-i támadása óta érvényben van az országban. Több mint 28 ezer veszélyeztetett helyszínen, többek között az Egyesült Államok és Izrael olaszországi intézményeinek, képviseleteinek erősítették meg a védelmet.
(MTI)