Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Shahrahbahn K. története egészen hajmeresztő.

Tavaly augusztusban holtan találtak egy fiatal nőt egy parkoló Mercedesben a németországi Ingolstadtban. A lánnyal tucatnyi szúrt seb végzett. Azonosították a lányt a szülei, ám kiderült, nem sokkal később, hogy a szülők nem a lányukat látták, hanem
egy rá megszólalásig hasonlító influenszert, Khaddidját.
Kiderült ugyanis, hogy Sharaban K. húszas éveiben járó lány hasonmásokat keresett a közösségi oldalán, hogy átvegye a helyüket, az életüket.
A célja ugyanis az volt, hogy eltűnhessen a zűrös családi ügyei miatt, s új életet kezdhessen, új személyazonossággal.
A vádirat szerint a vádlott családja és korábbi élettársa családja között komoly nézeteltérések voltak a pár különélése és a békülési kísérletek miatt. Shahrabahn K. szerette volna folytatni a kapcsolatot, de
a nő volt barátja családjának ellenállása miatt meghiúsult a békülés.
A nyomozás alatt kiderült, hogy Shahrabahn K. fel akart bérelni egy bérgyilkost – 10 000 eurós díj ellenében – hogy megölje volt élettársa testvérét, aki szerinte a békülés útjában állt. A felbérelt bérgyilkos állítólag el is fogadott előlegként 5 ezer eurót, de a munkát nem hajtotta végre.
Nyitókép: A gyilkos (balra), és az áldozata (jobbra). Forrás: X