Ezt aligha hagyja szó nélkül Putyin: vérszemet kapott az Európai Unió, brutális tervet dolgoztak ki Oroszország ellen

Az EU és a G7 országai új szankciót fontolgatnak.

Az orosz politikus szerint jobb, ha emlékeznek erre „Hitler és Mussolini örökösei”, azaz Ukrajna szövetségesei.

Dimitrij Medvegyev friss Telegram-bejegyzésében arról ír: „na, valami vízfejű ukrán kitalálta, hogy a leghatékonyabb módja az Oroszország ellen vívott harcnak az, ha a Nyugatról kapott nagy hatótávolságú rakétáikkal megsemmisítik a kilövőállásainkat.
Az orosz politikus szerint ezzel azonban hatalmas kockázatot vállalnak, ugyanis az orosz alkotmány szerint „az Orosz Föderáció elleni, hagyományos fegyverekkel végrehajtott agresszió, amikor az állam léte is veszélyben forog” elég indokot ad a nukleáris elrettentésre.

Többé már nem önvédelemről lenne szó. Egyértelmű jogot szolgáltatnának arra, hogy nukleáris fegyvereket vessünk be ellenük”
– fogalmazott. Hozzátette: jobb, ha emlékeznek erre „Hitler és Mussolini örökösei”, azaz Ukrajna szövetségesei is.
Nyitókép: Sefa Karacan / ANADOLU AGENCY / AFP