Lengyel politikus: Az ukránok túl jól állnak az oroszokkal szemben, ha most kereskedelmi háborút akarnak indítani Lengyelországgal

2023. szeptember 19. 11:46

Slawomir Mentzen felvetette az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások leállítását is.

2023. szeptember 19. 11:46
null

„Ha Ukrajna korlátozásokat akar bevezetni a lengyel gyümölcs és zöldség importjára, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy mit gondol a fegyverek és lőszerek Ukrajnába történő exportjának lengyel tilalmáról” – vetette fel az X-en (Twitter) Slawomir Mentzen lengyel politikus, aki szerint 

Ukrajna valószínűleg túl jól áll az Oroszországgal vívott háborúban, ha most kereskedelmi háborút akar indítani Lengyelországgal.”

Mentzen a Szejmben is képviselettel rendelkező Új remény nevű formáció elnöke, amely pár tegyébként részese a Konföderáció radikális jobboldali pártszövetségnek is. A mérések szerint körülbelül 10-11 százalékon álló pártszövetség egyébként mindig is híres volt arról, hogy nem foglal el annyira ukránbarát álláspontot a másfél éve folyó háborúban, mint a rajtuk kívüli teljes lengyel politikai spektrum.

(A német származású Mentzen másik közösségi oldalát, az Instagram-fiókját egyébként éppen két napja – a közelgő parlamenti választások előtt egy hónappal – tiltotta le a Meta, amit Mentzelék választási beavatkozásként értékeltek.)

Annak ellenére, hogy a háború 2022. február 24-i eszkalációja óta Lengyelország Ukrajna egyik legelkötelezettebb támogatója, Varsó és Kijev viszonya meglehetősen egyoldalú. Miközben a lengyelek minden eszközzel támogatják az ukránokat, Volodimir Zelenszkij és a kormány olyan szimbolikus gesztusok megtételére sem volt hajlandó, minthogy népirtásként ismerje el a volhíniai tragédiát, és bocsánatot kérjen a történtekért. Az 1943-ban kezdődött pogromokban a Sztyepan Bandera által fémjelzett Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) több mint százezer lengyelt mészárolt le – emlékeztet a hír kapcsán a Mentzen bejegyzéésról szintén beszámoló Magyar Hírlap.

Az ügy előzményei közé tartozik, hogy Kijev azzal fenyegette meg a lengyeleket, a szlovákokat és Magyarországot is, hogy beperli őket a WTO-nál, amiért korlátozásokat vezettek be bizonyos ukrán mezőgazdasági termékekre. Az ukránok válaszul felvetették a lengyel zöldség-és gyümölcs import megtiltását is.

Nyitókép: Celestino Arce / NurPhoto / AFP

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nitsahon
2023. szeptember 20. 14:29
Zeleninar=Zölseggkereskedő NEM ISMERI a MONDÁST? :"több a napok, mint a kolbaszok"
survivor
2023. szeptember 19. 17:56
borgia Noch dazu: https://en.wikipedia.org/wiki/14th_Waffen_Grenadier_Division_of_the_SS_(1st_Galician)
survivor
2023. szeptember 19. 17:53
Előbb-utóbb kenyértörésre kerül minden. Egyszerű matek. Ugyanazt a pénzt ugyanakkor nem lehet kétfelé elkölteni. És főleg , nem lehet megenni...
ügyvéd
2023. szeptember 19. 17:40
Jó reggelt lengyel testvéreink! Nehéz a másnapi józanodás.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!