Mi, a nyugat most gyengék vagyunk. Gyengének tűnünk

2023. december 27. 11:22

Ezért a muszlimok többsége ebben Allah akaratát látja.

2023. december 27. 11:22
Somkuti Bálint
Somkuti Bálint
Facebook

„Száleh a Liverpool egyiptomi származású futballistája boldog karácsonyt kívánt azoknak akik tartják.

Bejegyzése alá elképesztő mennyiségű muszlim komment érkezett, akik válogatott módokon fejezték egyet nemértésüket. Az iszlám ugyanis elismeri Jézust mint prófétát, de nem mint az Isten fiát.

Rostovanyi Zsolt úgy 10-15 évvel ezelőtt irt egy kitűnő könyvet az Iszlám és a nyugat címmel. Mindenkinek ajánlom az elolvasását. A könyvből és a tapasztalaimból az alábbi következtetésre jutottam. Igaz ezt már többször elmondtam, de lehet nem elégszer. Az iszlám éppen aktuális felfogása olyan mint a saját inverzunk. A saját ellentétünk.

Mi a nyugat most gyengék vagyunk. Gyengének tűnünk. Ezért a muszlimok többsége ebben Allah akaratát látja. És erősnek érzi magát. Amikor a brit vörös kabátosok halomra lőtték a Mahdi seregeit Szudánban, vagy a francia Idegenlégió sorra fojtotta el a felkeléseket Észak-Afrikában, ezek a kérdések nem kerültek elő. De nem volt ez kérdés a hódoltságkori Magyarországon sem. Az alávetett területeken, pl. a Balkánon már más volt a helyzet.

Az iszlám egy rendkívül pragmatikus vallás. Logikusan olyan amilyen egy kereskedő által létrehozott ideológia. De nem a muszlimokkal van alapvetően a baj. VELÜNK, NYUGATIAKKAL. És amíg mi nem szedjük össze magunkat, amíg mi nem rázzuk gatyába magunkat, addig minden karácsonyi vásár fenyegetésnek lesz kitéve.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: PAUL ELLIS / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2023. december 28. 17:35
Persze, most velünk van elsősorban baj. A muszlimokkal pedig mindig is baj volt. Mert az iszlám egy rablásból, fosztogatásból, hódításból élő népet terelt vallási jellegű előírások közé. Azzal a céllal, hogy még hatékonyabbak legyenek és úgy érezzék, azért kell hódítaniuk, mert igazságuk is van és küldetésük mások alávetésére és iszlamizálására. Ahol erővel találják szemben magukat, ott csak parázslanak és a célt eltolják a távolabbi jövőbe, ahol azonban szellemi vagy intézményes gyengeséggel találkoznak, ott azonnal hódító üzemmódba kapcsolnak. Ez nem pragmatizmus, hanem fogáskeresés. Egy muszlim mindig magasabbrendűnek érzi magát veled szemben. Az pedig, hogy mindenütt a másik vallást támadják, számítás. Az imámjaik pontosan tudják, hogy a hitetlenekkel könnyel elbánnak majd, szellemi erő csak a vallások mögött van.
Bitrex®
2023. december 27. 22:15
Európa keresztény lesz, vagy nem lesz.
lacika-985
2023. december 27. 20:36
Helyesbitenék - nyugat gyenge csicska lett - a globalisták csicskája
Szvv
2023. december 27. 20:29
Mit tesz a nagy liberalizmus.. Nem nyafogni kell meg a kezünket tördelni és oda tartani a másik orcánkat is. Fegyvert fogni aztán seprűt meg lapátot és kitakarítani a házunkat.. Isten barmai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!