Megfejtette az olasz lap: Ők segítették Trumpot 2020-ban

2023. december 28. 10:42

Az Il Foglio több személyről is „lerántotta a leplet”.

2023. december 28. 10:42

Az olasz napilap printben megjelent véleménycikket közölt Tucker Carlsonról, a Fox csatorna korábbi első számú arcáról és a volt amerikai elnökről, Donald Trumpról.

Tucker főműsoridős monológjaiban kemény bevándorlásellenes megjegyzéseket tett, elfogadta a rasszista retorikát, és Vlagyimir Putyin, orosz elnököt és más „erős férfiakat” olyan nemzetek élére emelt, ahol a „woke gondolkodásmód” nem megengedett.

De mindenekelőtt Carlson segített abban, hogy a 2020-as szavazáson Trump győzzön.

Később Carlsonnak távoznia kellett a Foxtól. A műsorvezető először a Twitteren készített saját műsort, amelyben olyan személyekkel készített interjút, akiket csodált, például Orbán Viktor, magyar miniszterelnökkel, majd decemberben elindította saját privát online streaming szolgáltatóját.

A cikk említést tett Steve Bannonról is, aki szintén Trump támogatója,

ideológiai álláspontja erős nacionalizmuson, Soros György, magyar milliárdos üzletember globalizmusának kritikáján, valamint azon a tényen alapul, hogy a republikánusok – Ronald Reagan, korábbi amerikai elnök kivételével – nem különböznek annyira a demokratáktól.

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: JOSEPH PREZIOSO / AFP

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2023. december 28. 16:15
Ezt a napilapot kevesen veszik és olvassák , Mo-n pedig csak a Mandiner szemlézi. Talán valaki beprotezsálta nekik. Véleményhireket terjeszt mint a legtöbb pc média.
röviden
2023. december 28. 11:34
Csodálkozunk, hogy Meloni visszafogott, amikor az országában ilyen a sajtó?
Agricola
2023. december 28. 11:32
Később Carlsonnak távoznia kellett a Foxtól. A Gondolatrendőrség nem tudta elviselni, hogy Carlson Donald Trump mellett érvelt.
elfújta az ellenszél
2023. december 28. 11:25
Gondosan ápolt ellenségkép nélkül nehéz volna egybentartani a haladók táborát, ami a vörösöktől a zöldekig magában foglalja a teljes baller spektrumot, megfűszerezve anarchistákkal. Putyint hiányolom az írásból, vagy ő már nem tartozik Trump mozgatói közé? Legközelebb ne okozzatok csalódást nekem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!