Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Az öntömjénező bejegyzéseire már nem érdemes reagálni, mert azok mindennaposak.

„Megfogadtam, hogy az ünnep alatt nem nézem meg Havas Henrik Facebook-oldalát. De egy ismerősöm átküldte az egyik pár nappal ezelőtt született posztját, amire muszáj vagyok reagálni. Az öntömjénező bejegyzéseire már nem érdemes reagálni, mert azok mindennaposak. A kormányt ostorozó, pikírt, pökhendi, és ami a legnagyobb baj, igaztalan kinyilatkoztatásai is unalmasak már. Azonban ez a barátom által a figyelmembe ajánlott bejegyzése azon túl, hogy magán viseli a szokásos Havas-jegyeket, sokkal messzebbre merészkedett, túllépett egy határon.
Havas a posztjában egy L.L. Juniorral készített interjúról ír, ahol a rapper Győzikéről azt mondta, hogy vicces, Mága Zoltánról pedig, hogy nagyon büszke rá, hogy Donald Trumpnak játszott. A tanár úrnak több se kellett, elmondta a véleményét.”

Nyitókép: Képernyőfotó