A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor azzal fenyegetőzik, hogy blokkolja az Európai Unió Ukrajnának nyújtott összes segélyét, valamint az ország jövőbeli uniós csatlakozását, hacsak az EU vezetői nem egyeznek bele, hogy felülvizsgálják a Kijev támogatására vonatkozó teljes stratégiájukat – jelent meg a Politico hasábjain egy neve elhallgatását kérő uniós diplomata információira hivatkozva, aki Orbán Viktor Charles Michelnek ET-elnöknek írt levele tartalmát hozta nyilvánosságra.
A politikus szerint Orbán a teljes EU-döntéshozatali folyamatot „csapdába ejtette” Ukrajnával kapcsolatban, hogy nyomást gyakoroljon az Európai Bizottságra a Magyarországnak járó, visszatartott 13 milliárd euró miatt.
A névtelen diplomata Orbán az Európai Tanács elnökének írt levele kapcsán kitért arra, hogy míg máskor Budapest tartózkodott a kulcsfontosságú szavazáson, és megengedte az EU-nak, hogy szankciókat szabjon ki Oroszország ellen, addig, úgy fogalmazott „most nem látom, hogy ez megtörténhet”. A levél azt sugallja, hogy Budapest vétójogával blokkolhatja az Ukrajnának tervezett 50 milliárd eurós segély folyósítását.