„időnként olyanokra, ahol zsidó közösségek élnek, néha pedig nem”.
Október 27-én az ügyben letartóztattak egy moldovai házaspárt, miután tetten érték őket, amint kék Dávid-csillagot festettek egy ház falára a párizsi 10. kerületben. A házaspár azt állította, hogy egy Oroszországban élő ember megbízásából követték el a bűncselekményt – értesült az AFP hírügynökség rendőrségi forrásokból. Olivier Faure, a Szocialista Párt vezetője valamennyi politikai erőt felszólított arra, hogy csatlakozzanak egy antiszemitizmus elleni nagygyűléshez. „Felszólítom az összes politikai erőt, hogy jelentsék ki, Franciaországban a legkisebb antiszemita cselekmény vagy a legkevesebb antiszemita kijelentés is elfogadhatatlan, és hogy
a francia zsidók nem tehetők felelőssé a világ más részein élő zsidók által elkövetett cselekményekért”
– mondta vasárnap az ellenzéki politikus a Radio J nevű zsidó közösségi rádiónak nyilatkozva.
Az antiszemitizmus elleni nagygyűlést a párizsi République (Köztársaság) téren a következő napokban kívánják megtartani a szocialisták. Párizsban szombaton a rendőrség szerint 19 ezren vonultak fel tűzszünetet követelve a közel-keleti konfliktusban, egyes transzparenseken „Állítsátok meg az erőszak körforgását” felirat volt olvasható. Ez volt az első nagyobb – hatósági engedéllyel tartott – megmozdulás Párizsban a Hamász október 7-i támadása óta, a megmozdulást a CGT radikális szakszervezet szervezte. Vasárnap a második legnagyobb francia városban, a déli Marseille-ben követeltek ezrek tűzszünetet Gázában.