Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Petr Fiala rájött, hogy olcsóbban tudja beszerezni az alapvető termékeket a németeknél.

Petr Fiala cseh miniszterelnök ellátogatott egy német és egy cseh bevásárlóközpontba, ahol ugyanazokat a termékeket vásárolta meg, azonban egy cseppet sem örült a látottaknak – írta meg az Expats.cz.
A kormányfő rámutatott, hogy a legtöbb termék olcsóbb Németországban, sőt olyan is akadt, aminek még a kiszerelése is nagyobb ott. Fiala a vásárlása során szerzett tapasztalatait megosztotta az X-en is, ahova feltöltött egy videót az élményeiről.

A felvételen az látszik, hogy paradicsomot, tojást, kenyeret, és egyéb alapvető terméket vásárol.
Arról számolt be, hogy Németországban kevesebb mint 20 euróba (7600 forintba) került.
Ezt követően Csehországban is megvásárolta ugyanazokat a termékeket, legtöbből sikerült ugyanattól a gyártótól beszerezni. Az otthoni bevásárlás 60 koronával, azaz körülbelül ezer forinttal többe került, miközben Németországban jóval több az átlagfizetés, mint a cseheknél.