Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Az ukrán elnök „Európán kívüli országok bevonását” sürgeti.

Az Ukrajnának nyújtandó további védelmi segélycsomagokról tárgyalt vasárnap telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnök. Erről Zelenszkij tájékoztatott a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon. Az ukrán elnök közlése szerint a telefonbeszélgetés során
megállapodás született Franciaország és francia cégek részvételéről
a tervek szerint ősszel Ukrajnában megrendezendő első védelmi ipari fórumon. Tárgyaltak továbbá a gabonafolyosó működésének szavatolásáról és az odesszai régió biztonságának megerősítéséről.

Zelenszkij és Macron emellett megállapodott abban, hogy országaik tárgyalásokat kezdenek a kétoldalú biztonsági garanciáktól a G7-nyilatkozat alapján. A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-csoport vezetői a július eleji vilniusi NATO-csúcstalálkozón fogadtak el nyilatkozatot az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról. „Külön köszönetet mondtam Franciaországnak az ukrán béketerv megvalósításában nyújtott vezető szerepéért. Beszéltünk egy globális békecsúcs megrendezéséről, amelybe a lehető legtöbb országot be kell vonni, különösen az Európán kívülieket” – emelte ki még Zelenszkij.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin