Brüsszel megértő Romániával szemben amiért nem tudja tartani a hiánycélt

2023. szeptember 01. 22:37

„Nagyobb kockázatú ország vagyunk, például Ausztriához képest, amely távolabb van az ukrajnai konfliktustól” – érvelt Ciolacu.

2023. szeptember 01. 22:37
A román miniszterelnök, Marcel Ciolacu.

Az Európai Unió vezetői megértették, hogy Románia a szomszédságában zajló háború kockázatai, az Ukrajnának és Moldovának nyújtott segítség közepette nem tudja tartani, ezért módosítania kell a költségvetési törvényben vállalt hiánycélt, amelynek teljesítése az uniós támogatások folyósításának egyik feltétele – közölte pénteken a román miniszterelnök.

Brüsszelben érvelt a kormányfő

Marcel Ciolacu először látogatott Brüsszelbe júniusi miniszerelnöki kinevezése óta, ahol Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság, Roberta Metsolával, az Európai Parlament, illetve Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével is tárgyalt. 

Megbeszéléseit követően úgy nyilatkozott, hogy a fegyveres konfliktusban álló Ukrajna és a „hibrid támadásoknak kitett” Moldovai Köztársaság támogatására tett román erőfeszítések nyomán „létezik rugalmasság” Brüsszel részéről, hogy év végéig új tervet dolgozzanak ki Románia költségvetési hiányával kapcsolatban.
A leghosszabb határunk Ukrajnával van, amely teljesen igazságtalan módon fegyveres konfliktusba került Oroszországgal: ez negatívan befolyásolja a biztosításokat, a hitelkamatokat, mert 

nagyobb kockázatú ország vagyunk, például Ausztriához képest, amely távolabb van az ukrajnai konfliktustól” 

– sorolta érveit Ciolacu arra a kérdésre, hogy az Európai Bizottság elfogadja-e Románia költségvetési hiányának növelését.

Tarthatatlan a költségvetési törvény

Az idei költségvetési törvény szerint 

a román államháztartási hiány nem szabadna, hogy meghaladja a GDP 4,4 százalékát, 

ez azonban a tervezettől elmaradó bevételek miatt tarthatatlanná vált, ezért Bukarest takarékossági intézkedéseket és adókedvezmények eltörlését tervezi.

Román sajtóértesülések szerint Ciolacu 5,5 százalékos GDP-arányos hiánycél elfogadtatása reményével érkezett Brüsszelbe, de pénteki sajtóértekezletén nem derült ki, mit sikerült elérnie. Azt állította, hogy a pontos számokról szakértők fognak még egyeztetni.
Arra kérdésre, hogy mekkora deficitet tudnának elfogadni az európai vezetők, kifejtette: 

Romániában tavaly 6,2 százalékos volt az államháztartási hiány, tehát idén nem jöhet 6,2 százaléknál nagyobb hiánnyal, vagy 0,5 százalékpontnál kisebb deficit-csökkentéssel.

Ugyanakkor Ciolacu leszögezte: 

nem lehet szó a 19 százalékos áfa növeléséről, mert ez nyilvánvalóan ismét az infláció növekedéséhez és gazdasági visszaeséshez vezetne.

Másfelől Románia mindenképpen tartani akarja magát ahhoz a vállalásához, hogy ettől az évtől kezdve a GDP 2,5 százalékát költi (a korábbi 2 százalék helyett) védelmi kiadásokra – erősítette meg Brüsszelben a román miniszterelnök.

(MTI)

Nyitókép: CUNEYT KARADAG / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. szeptember 02. 09:49
Nyálországban élni jó?
auditorium
2023. szeptember 02. 07:56
Brüsszel megértő Romániával szemben, mert Marcel egyből kijelentette Ukrajnával szembeni szolidaritásukat és segitő szándékukat. Alázatosan kér megértést és illusztrálja a nehézségeket és emlékeztet geopolitikai helyzetükre . Brux. kedveli az ilyen magatartást és hozzáállást. Az Ausztria -hasonlata is találó. Tengeri kikötőjükre pedig szükség van az ukrán gabonaszállitásra.
machet
2023. szeptember 02. 06:59
Mehet itt minden csak nemzeti ne legyen semmi.
Obsitos Technikus
2023. szeptember 02. 06:49
Olyan kis aranyosak. Mindig a lókupecekért vannak oda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!