Hatalomra jutásuk második évfordulóját ünneplik a tálibok kedden Afganisztánban. Helyszíni beszámolók szerint a Kabul körüli katonai ellenőrzőpontokon felvonták a radikálisok zászlaját, a tálib mozgalom bölcsőjének számító Kandahárban, illetve a fővárosban és az északnyugati Herátban pedig kisebb katonai parádékat tartanak.
A „győzelem napja”
Kabulban emellett az oktatási minisztérium is ünnepséget szervez a tálib kormányzat által „győzelem napjának” nevezett esemény alkalmából. Több, a sajtónak nyilatkozó afgán fejezte ki elkeseredését az országot sújtó humanitárius válság miatt, azonban kiemelték: a radikálisok hatalomátvételét követően