– „mintha az ukránok egyik kezét hátrakötötték volna”.
Az ukránoknak kiváló nyugati páncélozott harcjárműveik vannak ugyan, de a katonák kombinált fegyveres manőverekben való kiképzése a biztonság és a gyakorlóhelyek hiánya miatt korlátozott volt. Emellett nem érkeztek nagy hatótávolságú csapásmérő eszközök sem, ami lehetővé tette az oroszok számára, hogy szinte akadálytalanul készítsenek elő egy eddig soha nem látott méretű és mélységű lövészárkokból és aknamezőkből álló védelmi vonalat.
„Gyanítom, hogy amikor a NATO az elkövetkező években felülvizsgálja majd az Ukrajnának nyújtott támogatását, a vezetők azt látják majd fő hibának, hogy nem reagáltak kellő gyorsasággal Ukrajna kérésére a felfegyverkezésére vonatkozóan. Hónapokba telt például, mire a modern harckocsik a frontvonalhoz értek, a légi fedezet hiányáról nem is beszélve. Mindeközben a nyugati repülőgépek, különösen a mindenütt jelen lévő F–16-osok Európa és az Egyesült Államok hangárjaiban pihennek ahelyett, hogy az orosz gépeket lőnének ki” – írja még a katonai szakértő. Hozzátéve, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság ugyan gyorsan és határozottan beállt Ukrajna mögé, de ez kevés, ha most száz vagy még annál is több F–16-os szállna fel ukrán színekben, az offenzíva nem galoppban haladna.
Az ellentámadás így biztosan tovább fog tartani, mint azt a legtöbben várják, de Hamish de Bretton-Gordon szerint a végeredmény egyértelmű:
az ukránok valamikor át fogják törni az orosz védelmi vonalakat, és visszafoglalják a Krímet és a keleti területeket.