Bekövetkezett: az oroszok teljesen bevették Bahmutot

2023. május 20. 15:21

224 nappal az ostrom kezdete után a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin bejelentette a stratégia fontosságú város bevételét. Bahmut elfoglalása egy nap híján Mariupol elestének egyéves évfordulójára esett.

2023. május 20. 15:21
null

A Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin bejelentette a Donyecki Népköztársaságban lévő Bahmut városának teljes elfoglalását.

 – mondta Prigozsin. A zsoldoscsoport vezére úgy fogalmazott: „224 napig ostromolták fiaink ezt a várost”. Úgy folytatta

azzal ellentétben, amit Konasenkov mondott, „nem segítettek nekünk, magunkon segítettünk”. Emlékeztetett arra is, hogy a Wagner magánhadsereg önként csatlakozott a háborúhoz. Prigozsin megköszönte az orosz nép támogatását is,

– fogalmazott. Szintén megköszönte Putyinnak is a segítséget, nem bánt azonban kesztyűs kézzel Sojgu hadügyminiszterrel és Geraszimov vezérkari főnökkel.

„Elérték, hogy a háborúban a szeszélyeik teljesüljenek. A szeszélyeik miatt ötször több fiunk halt meg, mint amennyinek kellett volna” – mondta a két katonai vezetőnek Prigozsin, aki szerint a nevezettek „ellenünk dolgoztak, gyakorlatilag az ellenséget támogatva ezügyben”.

A videó végén Prigozsin azt is bejelentette, hogy május 25-től kivonják, és pihentetik a csapataikat.

A mostani orosz katonai siker éppen egy másik fontos város, Mariupol elfoglalásának első évfordulóján történt. 

Összesen 643 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2023. május 22. 16:38
akkor már vége is a különleges katonai hadműveletnek. akkor nem lesz háború
Csillagrombolo
2023. május 21. 15:04
Beszarás, hogy még mindig vannak olyanok itt akik Zelenszkijt pajzsra emelik pfff Aki védi ezt a tömeggyilkost, az jó, ha tudja, hogy függetlenül azt is hagyná veszni, aki tapsolt neki valaha. NATO Kft seggnyaloja ez a színész
Hill
2023. május 21. 12:04
Délután majd az lesz a hír, hogy az ukránok visszafiglalták és kula elvtárs követeli, hogy a Nasa adjon sugárvetőket
vajda
2023. május 21. 04:12
Egy kis gyűjtemény e szellemi nyomorékok, pedofilesz nerkányok "vitakultúráját" szemléltető hozzászólásokból. És ezek merészelik magukat jobboldalinak hazudni. Kezdetnek az állampárt 5. számú tagkönyve tulajdonosának egy mondata: BAYER ZSOLT 2023. április 17. 9:01 Nagyon rövid leszek, jó? Az EU meg az Európai Bizottság eltakarodik a kurva anyjába. És akkor jöjjenek az ő "emlőiből" táplálkozó nímandok: Theodorik 2023. április 15. 23:36 A höhö büdös zsidó höhö anyád egy höhö ordas nagy höhö kurva volt höhö, és egy höhö nagy rakás szart höhö szart a világra. Höhö. --- lurker 2023. április 15. 21:45 kussolj már banderita seggarc --- Rocktoberi 2023. április 16. 20:39 Szánalmas, szaros szájú csicska vagy egy ócska libsi propagandával. --- kozmosz 2023. április 16. 23:59 Neked meg elég egy fasz a szádban. --- kozmosz 2023. április 16. 23:47 Inkább nézz körül egy betevő fasz után. --- Stephan 2023. április 17. 23:45 Mi van venember? Elgurult a nyugtatod? Rohadt hazaarulo pedofil beteg mocskok vagytok... Legszivesebben rabszolgak lennetek a brusszeliek szaros faszat szopkodva. Cigany geci, te. --- begmann1 2023. április 17. 18:40 Tőled nem vártunk mást, hülye buzi. --- Hair is on Ford 2023. április 19. 14:17 Mi a kurvaanyádról hebegsz itt? --- Bicsike 2023. április 20. Neheztelsz is, mi? Hogy anyádnak még mindig a putrisoron kell a testét árulnia, hogy a netedet kifizesse amiről ide fosod a szart. --- pumuklik 2023. április 20. 8:17 Te is csak az anyádban pattogjál! --- quantum 2023. április 20. 7:53 Takarodj a buzi kurva anyádba, ki a fasz kíváncsi a büdös pofádat elhagyó agymenésedre? Görény --- kozmosz 2023. április 22. 4:38 És ugyanakkor az anyád picsája mit jósolt? --- 390 ft 2023. április 21. 22:42 Unalmas kis fasszopó geci vagy. Húzd anyádba! --- kozmosz 2023. április 21. 23:06 Bestiális a anyád. Világra is hozott. --------- Bursty 2023. április 22. 7:22 Anyád még nem szólt, hogy lebombázták a sarki melóhelyét, úgyhogy biztos nem. -------------- csapláros 2023. április 22. 23:38 Te meg mi a faszról hadoválsz, húgyagyú? Fingod sincs semmiről... ---------------- nuknuk 2023. április 23. 22:44 Lassan megy haza anyád cigány a kamionsorról és visz neked lábaskában maradékot. Addig már bírjad ki. Recskázgassál Bódi Magdi fényképére, ahogyan szoktad. ---- kispufi 2023. április 24. 21:23 magadra ismertél, ócska vén bolsi trágyahalom, mi? ------------ Obsitos Technikus 2023. április 24. 19:36 Hát akkor baszd az anyádat az ólban. ------------- Rocktoberi 2023. április 24. 21:31 Baszd meg anyád, szarházi! --------------- drom176 2023. április 24. 21:46 Szerintem simán lehetett az anyád egy komcsi ribanc, az apád meg egy ÁVH-s véglény ......., hogy tetszik az analógia te moslékos barom? --- kozmosz 2023. április 27. 2:54 Anyád faszát. ------------ alter_ego 2023. április 27. 10:00 Te hazudsz, buzi... ------ Töki 2023. április 25. 18:54 basszam szájba azt a birka fejedet, te senkiházi ---- KINGA SÁNDOR 2023. április 27. 12:00 Gondolom, hogy ezt anyádra írtad! A múltkor is még kint állt a sarkon! Az ember még elmenni is alig tud mellette, olyan dagatra hízott attól a sok fehérjétől, amit lenyelt. ---- kozmosz 2023. április 27. 6:17 Te az anyád picsájával törődj. Súrold le a mocskot. ---- szilvarozsa 2023. április 27. 20:39 Nehogy már érdemben állj le beszélgetni ezzel a szarházival! Ha hozzászólsz, max. küldd el a qurva anyjába! Ez egy elmebeteg. ---- kamu.teszt.elek 2023. április 27. 21:35 Anyád volt köztörvényes, amikor világra hozott. --- DoomGuy 2023. május 5. 4:14 Rohadjon anyádba a farkad a ravatalon. --- Horst_Tappert 2023. május 5. 12:16 Van egy mesterterv. Anyádat dobják majd ott le, aki ájultra szopja a hoholokat és akkor kicsit gyorsabb lesz majd a tempó. --- Draco Paladin 2023. május 5. 23:13 Te geci! Kurvaanyad, kurvaszad! Szolasszabadsag van te kocsogszaju geciputtony! ---- kamasuka 2023. május 5. 15:14 Vissza anyádba, hülyegyerek! ---- Madasa Hatter 2023. május 5. 9:35 Remélem a rák gyorsan végez majd veled és gyerekeiddel. Nem kell itt vergődnöd, mindannyian jobban járunk --- Theodorik 2023. május 6. 9:47 Mert a kurva anyád már szopni se tud :D --- Rodolfo 2023. május 6. 10:22 Már megint kezditek a hazudozást, a kurv@ anyátokat? Hazug, lusta majmok gyülekezete vagytok. --- Szilver 2023. május 9. 21:19 Menj te az anyád kurvapicsájába, ott biztosan jobb neked! --- pitypang1125 2023. május 9. 21:22 Anyádnak a hülye picsáját te majom. --- békalepcse 2023. május 17. 23:59 Mi a kurva anyád retkes tetűrágta pinaszőre akadályozta volna meg ukrajnát, hogy a természeti adottságait kihasználva ne lehetett volna európa leggazdagabb állama?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!