Óriási orosz kibertámadás érte Ukrajnát Kijev szerint
Az ukránok szerint Moszkva pánikot akar kelteni.
Az Egyesült Államok korábban többször is aggodalmát fejezte ki az Irán és Oroszország közötti növekvő katonai együttműködés miatt.
Irán megállapodott a Szuhoj Szu-35 típusú vadászgépek megvásárlásáról szóló megállapodást – írta a Reuters hírügynökség.
„A Szu-35-ös vadászgépek műszakilag elfogadhatóak Teherán számára, és Irán véglegesítette a beszerzésükről szóló szerződést”
– közölte Irán New york-i ENSZ-képviselete. Oroszország egyelőre nem erősítette meg az üzlet lezárását, amelynek részleteit az iráni források még nem hozták nyilvánosságra.
Egyes szakmai portálok szerint ugyanakkor a szerződésben összesen 24 darab repülőgép szerepelhet, amelyek leszállítása már az elkövetkező két-három hétben megkezdődhet.
Az Egyesült Államok korábban többször is aggodalmát fejezte ki az Irán és Oroszország közötti növekvő katonai együttműködés miatt: John Kirby, a Pentagon szóvivője tavaly decemberben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország valószínűleg vadászgépeket fog eladni Iránnak. Kirby azt állította, hogy iráni pilóták Oroszországban kapnak kiképzést. Hozzátéve, hogy
Irán jelenleg főként régebbi Mig, valamint Szuhoj gyártmányú orosz repülőkkel rendelkezik, továbbá még üzemben tart az iszlám forradalom előtti időkből származó amerikai gyártmányú repülőket is, ezért Teherán számára kiemelten fontos, hogy modernizálja légierejét.
Nyitókép: Sefa Karacan / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP