„Ünnep volt sokaknak” – ezt szabad olvasniuk az oroszoknak a háború egy évéről

Ahogy egész Európában, úgy természetesen a háborúzó Oroszországban is megihlette a tollforgatókat a tavaly február 24-én kitört orosz-ukrán háború első évfordulója.

Az Oroszországban oroszok számára is szabadon elérhető sajtó azon anyagai közül válogattunk, amelyek nem egyszerűen csak híreket közöltek vagy politikusi nyilatkozatokat szemléztek, de elemezték is az egy éve történteket.

aki nem igyekszik VPN-en vagy Telegramon keresztül megkerülni a hatósági tiltásokat.

Ennek következtében a nagy nemzetközi médiumok orosz nyelvű szolgálataival (a BBC Russzkaja Szluzsba vagy a Deutsche Welle), illetve a Meduzához hasonló népszerű, de betiltott és blokkolt orosz sajtótermékekkel ezúttal nem foglalkozunk. Feltérképezzük viszont az orosz nyilvánosság legkülönbözőbb sarkait –

a kormányellenes véleményeket is csak azt kikerülve szabad megfogalmazni.

*

Támadtunk, ezzel rácáfoltunk arra, hogy támadnánk

Az országos elérésű, népszerű kormánypárti hírportálok közül a Life.ru-t hozzuk például. E portál jogelődje, a LifeNews tévécsatorna adta hírül lelkendezve 2014-ben, hogy a kelet-ukrajnai szeparatisták lelőttek egy ukrán katonai repülőgépet. Erről a repülőgépről derült ki később, hogy nem ukrán katonai gép volt, hanem a Malaysia Airlines MH17-es járata.

amely váltig tagadta, hogy a gépet az oroszpárti szeparatisták lőtték volna le.

A Life hasábjain most Dmitrij Rogyionov politológus, az Innovációs Fejlesztési Intézet igazgató-helyettese értékelte a háború egy évét. Rogyionov alapvetően három állítást fogalmazott meg: hogy az orosz optimizmus a háború elején túlzó volt, hogy a háború ennek ellenére szükséges volt, és hogy Oroszország a háború alatt nem gyengült meg, a Nyugat viszont igen.

Rogyionov úgy látja, a „három nap alatt bevesszük Kijevet” és az ehhez hasonló „oly irracionális helyzetértékeléseket” az váltotta ki, hogy „a különleges katonai művelet kezdete teljesen váratlan volt mindenki számára”.

Bámulatos logikai alakzatban úgy fogalmaz: „Az orosz vezetés számára a különleges katonai művelet kikényszerített lépés volt, mely rácáfolt a nyugati propaganda azon feltételezéseire, hogy Oroszország régóta Ukrajna lerohanását tervezi, arra készül.”

A politológus úgy fogalmaz, „Oroszország a végsőkig reménykedett, hogy a Nyugat nem kész elmenni a végsőkig, hogy valamiféle kompromisszum lehetséges, de közben Nyugaton csak Minszk és az ENSZ-határozatok betartására szólítottak fel kétszínűen, őszinte szándékaikat pedig elrejtették.” Az „őszinte szándékokat” aztán Rogyionov Angela Merkel német exkancellár és Annalena Baerbock regnáló külügyminiszter szavaiban találta meg.

A szerző némi megértést tanúsít azok felé, akik Oroszország 2021 végi, biztonsági garanciákról szóló javaslatát ultimátumként értékelték. Szerinte nekik „annyiban igazuk volt, hogy ebben a dokumentumban azon »vörös vonalak« képeződtek le, melyek átlépését semmilyen körülmények között sem engedjük”. A nyugati reakciót annyiban foglalta össze, hogy

Ezek után Rogyionov elismétel néhány orosz propagandapanelt, mely szerint Kijev nyolc éven át „az illojalitás legkisebb megnyilvánulásáért ölte” az oroszokat, s a Donbasz letámadására és „totális tisztogatás” rendezésére készült március elején,

Európa csak a szerencse okán nem fagyott meg, Oroszország jövője fényes

Rogyionov úgy tartja, „a különleges katonai művelet kezdetén el sem tudtuk volna képzelni a támogatás azon szintjét, amelyet a Nyugat Kijevnek úgy pénzben, mint fegyverben nyújt”, s hogy „ma egyedül állunk az egész nyugattal szemben, amely de facto nyílt háborút visel ellenünk”. A szerző azért optimista, mert „mégis kiálltuk ezt az ütést”.

Ezután hurráoptimista elemzés következik: „Nemzetközi izolációt ígértek nekünk, de csak erősítették pozíciónkat a világban. Oroszország mellé álltak az USA hagyományos szövetségesei a Közel-Keleten, Afrikában Oroszországot várják az őket hanyatt-homlok elhagyó franciák helyébe”, emellett egyre több ország azon gondolkozik, „kell-e neki támogatnia azon Nyugat katonai hisztériáját, amely elvonja tőlük a kenyeret, a szénhidrogéneket, és a harmadik világháború kirobbantásával fenyeget”. A Nyugatot az igazi vazallusokon kívül senki nem támogatta, sőt, még Nyugaton is megingás kezdődött” – írja Rogyionov, mert

„Az egypólusú világ vége az, amit a Nyugat elért” – tartja Rogyionov.

Szerinte emellett a Nyugat kimerítette hadianyag-készleteit, hadképtelenné tette hadseregeit, Európa pedig megfosztotta magát az olcsó energiahordozóktól, és csak azért nem fagyott meg, mert

ha hideg lett volna, a következmények katasztrofálisak lettek volna, és lesznek is még.”

Ellenben az orosz gazdaság kapcsán igencsak bizakodó, szerinte a Nyugat segített nekik, mert„felgyorsította gazdaságunk kiszabadulását az olaj- és gázexporttól való függőségtől, az importhelyettesítést”, valamint elérték, hogy „nem túlzok, amikor azt mondom: az elmúlt harminc évben soha nem volt népünk olyan egységes, mint most”. Mellékesen megemlékezett arról is, hogy mindezért sokan nagy áldozatot hoztak, de „az emberekben sok év után most először nem csak remény jelent meg, de a jövő világos kontúrjai is, és ez a legfontosabb”. „Ezt a népet senki nem fogja tudni legyőzni, ez pedig azt jelenti, hogy a különleges katonai művelet minden célja és feladata teljesül” – összegez Rogyionov.

*

A Bloknot hasábjain hasonló elemzést közölt – csak sokkal kisebb terjedelemben – Valerij Ganyijev újságíró, aki arra kereste a választ, „miért volt elkerülhetetlen” a különleges katonai művelet.

A válasz: azért, mert „a Nyugat nyolc évig, Oroszországot a minszki megállapodásokkal becsapva készítette elő a háborút, mindeközben az euroatlanti katonai blokk fegyverekkel tömte a náci kijevi rezsimet, és az ukrán hadsereg katonáit képezte”, 2020-ban és 2021-ben végig hadgyakorlatokat tartott Ukrajnában, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „nukleáris zsarolása” végleg „túlcsordította Putyin türelmének poharát”. Ganyijev szerint az atomfenyegetés „teljesen reális volt”, hiszen a dnyiprói Déli Gépgyár a Szovjetunió idején ballisztikus rakétákat gyártott, „a technológiákat megőrizték”, a Nyugat pedig bármikor szívesen adna „harci uránt vagy plutóniumot” (sic!), mert

Putyinnak tehát minderre kellett „megelőző csapást” mérnie.

A tárgyilagosság bástyái

Kissé ezoterikus elemzéseken kívül ugyanakkor elérhető tárgyilagos, leíró jellegű információ is az orosz sajtótérben. A gazdasági fókuszú, kormányközelisége és a súlyos tilalomfák ellenére is kiegyensúlyozottságát megőrizni képes Kommerszant például arról közölt nagy összeállítást a háború évfordulóján, hogy milyen szankciókat vezettek be az évfordulóra a különböző országok.

A helyi médiumok pedig – például a Jamali-Nyenyecföldet hírekkel ellátó Jamal Media vagy a Finnországtól 1944-ben elzabrált Határ-Karéliát kiszolgáló iViborg – az orosz propaganda obligát jelzőivel (Mariupol „felszabadítása”, donyecki, luhanszki, herszoni, zaporizsjai „népszavazásokon” a „régiók lakosságának abszolút többsége” stb.) fűszerezve ugyan, de alapvetően tényszerű idővonalakat közöltek a háború eseményeiről, és

igaz, Seymour Hersh cikkére hivatkozva azért sejtetik.

*

Harcos muszlimok

Az Ukrajnában állomásozó orosz katonák között is felülreprezentált, szegényebb dél-oroszországi muszlim föderációs szubjektumok esetében azért kevésbé mérsékelt a hangvétel.

Dagesztán legnagyobb lapjában, a Dagesztanszkaja Pravdában Gaszan Azijev újságíró jegyzi az évfordulós háborús elemzést, amely rímel ugyan Rogyionov már idézett cikkére – szintén a különleges katonai művelet elkerülhetetlensége mellett érvel –, de talán még annál is ezoterikusabbra sikerült.

Azt, hogy a 2014-es Euromajdan puccs volt, utána pedig Ukrajna

Azijev bizonyítást sem igénylő tényként közli, ahogy azt is, hogy „ezt nem maguk az ukránok döntötték el, ezt a paradigmát rájuk tukmálták, a Majdan ideológiai étkét a süteménnyel (vagy, mint arról maga nyilatkozott, szendvicsekkel) együtt az USA külügyminiszter-helyettese, Nuland hozta”. A háborút pedig azért kellett megindítani, mert „Putyin sem kérésekkel, sem ígéretekkel, sem ultimátummal nem tudta megállítani az európai és amerikai héjákat, akik rég elsajátították már a revansista ideákat”, melyekhez „Ukrajna Anti-Oroszországként ideálisan megfelelt”.

A gazdaság kapcsán Azijev is csupa jót vizionál: „A Világbank, ez a vérszívó Oroszország pénzügyi testén, végre leesett róla, ami Központi Bankunk államosítását jelenti. Úgy alakult, hogy többé nem szorulunk idegen elnökök képével ellátott papírpénzekre”. Szerinte emellett az oroszok Nyugatról való leválasztása sem okozott kárt, „köszönjük, az értékeikkel, melegfelvonulásaikkal, többrétegű vécépapírjukkal foglalkozzanak csak maguk, nekünk van elég saját, valódi értékünk”.

Azijev azt is megfogalmazza, hogy „a különleges katonai műveletnek és a lebonyolítására válaszul keletkezett

mert elérték azt, amit mi magunk ellentétes esetben valószínűleg nem döntöttünk volna el. A lehetőségeknek nemhogy ajtóit, de kapuit nyitották meg előttünk, csak ésszel kell élnünk velük”, hogy „visszaállítsuk mindazt, ami a Nyugat parancsára kárba veszett”. „Itt az esély indulni előre, új dolgokat csinálni, de megújult, hatalmas fundamentumon”.

Azijev emellett szentelt még néhány szót az európai politikusoknak is, akik szerinte ugyan maguktól szívesen visszatérnének a háború előtti állapotokhoz, de „tengerentúli gazdájuk erősen markolja torkukat”.

*

Ujjongó szakadárok

A Donyec-medence két szakadár bábállamában,

– ami érthető, hiszen, ha nyert ezen a háborún a „kisemberek” közül bárki is, azok a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok valóban Oroszország felé húzó lakói voltak. Tőlük ugyanis minden donbaszi orosz hódítással csak távolodik a front.

A Donyecki Köztársaság Társadalmi Mozgalom honlapján a szervezet vezetője, az Egységes Oroszország kormánypárt donyecki főtitkár-helyettese Alekszej Muratov elemezte a háború menetét. Szerinte „a legfontosabb, hogy hivatalosan is teljes jogú részei lettünk Oroszországnak”, eközben pedig a világ „alapvetően megváltozott, megszűnt egypólusúnak lenni”. Úgy fogalmazott, „A nagy Oroszország hírt adott magáról, az erőhöz és igazsághoz fűződő jogáról”.

Az orosz katonai teljesítménnyel Muratov elégedettnek mutatkozott, szerinte „hadseregünk módszeresen és határozottan hajtja végre a művelet kitűzött céljait. Felszabadításra került Mariupol és Volnovaha, Szoledár és más települések tucatjai”, emellett „a Zaporizsjai és Herszoni területek jelentős mértékben

és szintén Oroszország részeivé lettek”. Ugyanakkor beismeri, „előttünk áll még a történelmi orosz területek teljes felszabadítása és Ukrajna teljes nácimentesítése”.

Az évfordulós elemzések fő témája, a háború elkerülhetetlensége Muratov szövegéből sem marad ki. „Meggyőződésem, hogy a különleges katonai művelet elkerülhetetlen volt, és időben kezdődött. Ha ugyanis egy éve nem döntöttek volna elkezdéséről, akkor ma

Zárásul megígérte, minden földjüket felszabadítják, a Nyugat gyarmati ambíciói pedig lepattannak az orosz fegyverzetről, a harcosok bátorságáról, az orosz nép keménységéről. „Győzni fogunk, ez semennyire nem kétséges” – írta Muratov.

Hasonló stílusban elemez a Luganszki Információs Központ honlapján Artyom Sejnin újságíró, aki szerint „ma egy éve új etap kezdődött Oroszország életében, melynek nevét és meghatározását később találjuk csak meg”. Ő is nyugtatja olvasóit: „Képesek vagyunk változni, kitartunk és győzünk”.

*

Halk ellenhangok

Bár a meghatározó ellenzéki hírportálok közvetlenül már nem, csak kerülőutakon érhetők el, aki nagyon keres, az még találhat az orosz internet eldugott sarkaiban a kormányzati fősodortól eltérő elemzéseket is – a jogilag „külföldi ügynöknek” nyilvánított közszereplők vagy médiumok

A nemrég a Partizán által Magyarországon is megszólaltatott Borisz Kagarlickij marxista szociológus hírportálja, a Rabkor például még működik, s ők is közöltek szerkesztőségi véleménycikket a háború évfordulója kapcsán. A „háború” szó ezekben a cikkekben sem szerepel, a megmaradt ellenzéki hangok sem kívánnak maguknak büntetőügyet.

Ők elemzésükben azt írják, a konfliktus évfordulója „boldogtalan évforduló”. Sorra veszik az orosz kormányzati propaganda ígéreteit a kijevi rezsim pár órán belüli eltiprásáról, Kijev három nap alatti bevételéről, a Moszkvában térden állva könyörgő nyugati vezetőkről, a megfagyó Európáról. Szerintük a propaganda most témát váltott, „az orosz nép kitartását dicsérik”, amely hősiesen viseli a rá váró nehézségeket, emellett hosszú háborút ígérnek,

Kagarlickijék sokkal borúsabb képet festenek az orosz gazdaságról. Szerintük a szankciók már tavaly nyáron „a termelés jelentős eséséhez vezettek”, emellett „januárra jelentős hiány alakult ki az állami költségvetésben”. E két súlyos tény azonban „nem csapódik le katasztrófaként a társdalomban, főleg azt tekintetbe véve nem, hogy az elmúlt kilenc év során az országban rendületlenül romlott a dolgok állása, így a jelenlegi problémák a normális élet részének tűnnek – a növekvő árakkal, alacsony fizetésekkel, sok-sok létbeli nehézséggel, melyekhez az emberek rég hozzászoktak”.

Emellett rávilágítanak arra a jelenségre is, hogy „a keresőt elveszítő családok őszintén örülnek a megölt férjek és fiak utáni segélyeknek, hiszen az így kapott források segítenek kiegyenlíteni az adósságokat, és megoldani a létezés egyéb problémáit”. Ezért „az orosz vidék férfijai

Sajnálkozva teszik hozzá, hogy „a piaci ösztönzők a szegénység és szétaprózodás körülményei között hatékonyabban működnek, mint az alapvető emberi érzelmek, ideértve az önfenntartás ösztönét is”.

Mindezek mellett Kagarlickijék szerint „az elégedetlenség növekedése szemmel látható, de az is szemmel látható, hogy

a rendszerre sokkal inkább a hatalmasok sorain belüli viszálykodások jelentenek kockázatot.

A háború kimenetelével kapcsolatban úgy fogalmaznak, „Oroszország hatalmi körei számára az egyetlen és kívánatos kimenetel a Nyugattal való mielőbbi kiegyezés marad, már amíg európai és amerikai ellenfeleik nem utasítják el ezt a lehetőséget. De bármilyen kiegyezés elkerülhetetlenül jelentős engedményeket tartalmaz a Kreml részéről”, miközben a konfliktus elhúzódása „csak rontja a tűzszünet feltételeit”.

Összegezve arról írnak, a háború kitörése óta eltelt év azt mutatta meg, hogy „a politikai rendszer radikális változtatásra szorul”, ennek alternatívája csak „az állami intézmények egyre jelentősebb hanyatlása és az így is beteg gazdaság degradációja” lehet. Rendszerváltozás esetén ugyanakkor „a katonai konfliktust Ukrajnával már nem kell megnyerni, az egyszerűen véget ér”.

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik pool/Elnöki sajtószolgálat/Alekszej Druzsinyin